A Fabric Csokoládét már szinte az indulásától fogva ismerem, ugyanis egy cukrász barátom hívta fel rá a figyelmem (és adta kezembe az első táblát), hogy nemcsak szép, de finom is. És hogy kísérletező jellegű. És hogy egy roppant szimpatikus hölgy (hovatovább: anyuka és vállalkozó) csinálja őket a két kezével, a csokoládé temperálásától kezdve a szalag megkötéséig.

A Fabric csoki a magyar pénztárcákhoz képest nem olcsó, cserébe legalább "kicsi" (átlagosan 70-90 gramm) is. És ez így van nagyon jól. A Túrós-Venesz vonalon szocializálódott magyar gyomor sajnos kaján vigyorral vállalja igénytelenségét, és továbbra is a mennyiségi étkezést helyezi a minőségi elé. Akkor jó egy étterem, ha nagy adagokat adnak. Akkor jó a sütemény és a csokoládé, ha lehetőleg fejméretű, és összeragad tőle a szánk, olyan édes. De van remény. Ha nem is nézzük a gasztroforradalmat, a Michelin-csillagos éttermeket és a nemzetközi eredményeket, akkor csak nézzünk magunkba. Volt idő, amikor nem tudtam elképzelni, hogy a mogyorós Balaton szeletnél van jobb dolog a világon. Talán az imperialista Milka csoki, de hát az meg drága volt. Aztán csak eljutottam oda, hogy Vikivel készítek interjút, aki azt mondta, hogy ő is ugyanezeken a rossz csokoládékon nőtt fel, azonban a gasztronómiai nyitottság jó eséllyel ízlést is szülhet. Legyen igaza. Biztos, ami biztos alapon azért adott egy táblával a friss díjnyertes, 66%-os mexikói kakaóbabból készült csokoládéjából. Én meg hagytam magam terelgetni. Az interjú július 23-én készült.

A saját táblánk (volt).

Mint általában az interjúk során, igyekszem valami újat megmutatni az illetőből, akivel beszélgetek, nem feltenni ugyanazokat a kérdéseket. Vikivel itt, itt és itt tudtok korábbi interjúkat nézni, ha még kíváncsiak vagytok.

- N. B.: Beszéljünk egy kicsit az alapokról. 2012-ben indult el a vállalkozás, de már 2010 óta gondolkoztatok arról, hogy csokoládét készítsetek. Mi volt az inspiráció?

Elmentünk a Rózsavölgyi csokiműhelybe forgatni (akkor még egy gyerekműsor szerkesztőjeként dolgoztam), és amit ott fogadott, azt csodálatosnak tartottam. Csiszár Katalin példaértékű számomra. Onnan úgy mentem haza, hogy úristen, de jó lenne ilyet létrehozni! Ekkor kezdődött az álmodozás része. A férjem bátorított, hogy vágjunk bele, és az is a "segítségünkre" volt, hogy épp az idő tájt szűnt meg a munkánk. Ez körülbelül olyan érzés volt, mint ha az orrunkra vágták volna az ajtót, hogy csináljatok már végre olyasvalamit, amit igazán szerettek! Persze lett mellette másik állásunk, de onnantól fogva párhuzamosan dolgoztunk a csokoládé projekten, míg aztán én teljes állásban el nem kezdtem ezzel foglalkozni.

Fotó: Csigó Zita

- N. B.: Azt tudom – de elég bárkinek csak rápillanatani a csipkés mintával díszített csokoládékra –, hogy formatervezést hallgattál, ill. Talmácsi Károly mestercukrásztól is tanultál.

Nem vagyok cukrász, de beengedtek egy 3 napos workshopra, ott találkoztam Talmácsi Károllyal. Külön vettem tőle órákat, elmentem Tőserdőre. Mentoromnak tartom, néha fel szoktam keresni, ha kérdésem van. A bonbon viselkedését tanultam meg tőle, az anyagismeretet, hogy ne penészedjen be 2 nap után a csokoládé. Meg, hogy mennyire szereti, amit csinál, az áhítatot. Nyitott az új ízekre.

Azóta sem végeztem cukrász szakmát, mivel nincs külön csokoládékészítő képzés, a cukrászoknál pedig ez csak egy apró szelete a képzésnek, mással viszont nem foglalkoznék..

- N. B.: Te magad tervezed akkor a "borítókat" a csokikhoz? Mind a csokin, mind a csomagoláson?

Ambíciózus ember voltam, iparművész szerettem volna lenni. Csomagolásművészetet akartam csinálni, végül dekoron tanultam iparművészetis tanároktól. Fontos a felismerhetőség. Csak csokit nem csináltam volna, ha nincs benne formatervezés, ennek a kettőnek a találkozása kellett, és nagyon örülök, hogy ez sikerült.

- N. B.: Jó csokinak is kell a cégér? Látszik, hogy sokat adsz a dizájnra.

Igen. A szép csomagolás miatt nagyobb az esély, hogy leveszek valamit a polcról, mert ez izgalmassá teszi a terméket. Kell a jó külcsín. Ha valami unalmas és jellegtelen, akkor nem biztos, hogy adok esélyt a belsőnek. Nem becsapva magam, de szeretném azt hinni, hogy aki ad az igényes megjelenésre, az a belsőt is ugyanolyan gondossággal készíti el.

Kb. 1 éve volt egy dizájnváltásunk: egyszerűsítettünk, egyszín nyomásra álltunk át, újrahasznosított papírt használunk. Akkor és azóta is Lukács Gergely grafikussal dolgozom. Remek partner a munkában, mert engedi (és elviseli) hogy én is kreatívkodjak  :)

- N. B.: A Fabric csoki aztán kézműves a javából, hiszen te csinálsz mindent a két kezeddel. Mi a véleményed, hogy az elmúlt években mégis a paródia szintjére fokozták azt, hogy most már minden kézműves?

Nem szoktam soha hirdetni, hogy kézműves csokit készítek, mert nem tartom plusz erénynek. Az még nem garancia a minőségre, hogy valaki a két kezével dolgozik. Nem ez a minőség ismérve, de ha szóba kerül, akkor elmondom. Fontosabbnak tartom, hogy én találok ki mindent, az íztől a csomagolásig, erre büszke vagyok.

Már ez elejétől fogva inkább a formatervezés fogott meg, nem a kézműves dolog, ezért nem hangsúlyoztam akkor sem, amikor még nem hajtották túl ezt a fogalmat.

 - N. B.: Most már az esetek egy részében a kézműves nem jelent többet, mint hogy még több pénzt húzhatnak le a fogyasztóról. Gyanítom, hogy titeket is érhetne ilyen vád, hisz ahhoz képest, hogy a boltban 200 forintért lehet kapni egy 100 grammos táblát, addig a ti kisebb tábláitok ennek a hat-hétszeresébe is kerülhetnek.

Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a minőségi csokoládékészítésből óriási összegeket lehet gyorsan előteremteni. A mostani díjnyertes csokoládéban megtalálható csoki kilója nettó 5500 forint, és ez csak az egyik összetevő. Ahogy mondtam, a kézműves önmagában még nem érték, ugyanis van, aki gépekkel és kellő hozzáértéssel is fantasztikus dolgokat tud létrehozni. Azonban ha el kell osztani a a befektetésre, fejlesztésre szánt összeget, akkor még mindig inkább az alapanyagra szeretek költeni a gépek helyett.

- N. B.: Eleget kerülgettük, de azért szóba került korábban, úgyhogy beszéljünk arról, ami reflektorfénybe emelt téged. Bronzérmet szereztél a világ egyik, ha nem legelismertebb csokoládé versenyén, az Academy of Chocolate-nél. Mindezt csupán három év fennállás után. Hogy nevez egyáltalán a csokik Michelin-csillagának tartott AOC versenyre valaki?

Amikor elkezdtem csokizni, akkor elsődleges szempont volt, hogy indulni szeretnék. Első évtől kezdve folyamatosan jelentkeztem. Most másodszorra mert csak kétévente van a verseny. Álomként lebegett előttem, hogy egyszer ezt el tudom érni, mert ennél nagyobb, elismertebb verseny nincs jelenleg csokis körökben. Ezzel [mexikói 66%-os étcsokoládé] az egy táblával indultam, meg egy trüffellel. Nem görcsöltem rajta, tudtam, hogy ezt, és csak ezt küldöm a táblás kategóriában. Nem számítottam erre az eredményre, csak vágyakoztam.

Már korábban is kisérleteztem ezzel a típusú tuillel, nagyon szeretem, tudtam hogy fel fogom dolgozni. Az volt a feladat, hogy melyik kakaóbabokkal, hogyan keverjem, hogyan finomhangoljam. Ha megfelelsz az előzetes standardoknak (pl. kakaóbab tartalom), akkor beküldöd a versenyterméket, leírod a manufaktúrát, ahol készült, majd várod a zsűrizést. Nem voltak megérzéseim, nem számítottam rá, de amikor megtudtam az eredményt, ugráltam örömömben :)

- N. B.: Gyanítom, hogy akkor ez az eredmény kapukat nyit Nyugat-Európára is.

Németországba (Hamburg) már viszonylag régóta szállítunk, van ott egy redisztribútor. Mondanom sem kell, hogy egy németnek jóval kevésbé terheli meg a pénztárcáját, hogy vegyen egy ilyen csokoládét. A verseny hatására Angliából és Írországból is érdeklődtek már utánunk, holott a nyár az nem a csoki szezonja, mert az igazán szeptembertől májusig tart.

- N. B.: Mi a kapcsolatod Budapesttel?

Debrecenben születtem, Nyíregyházán nőttem fel, érettségi után kerültem fel tartósan a fővárosba. Azóta itt vagyok, és épp azon ügyködök, hogy a XIV. kerületben található műhelyt közelebb hozzam a XI. kerületi lakhelyemhez :)

Szeretem Budapestet, hihetetlenül szép városnak tartom, imádok sétálni. Néhány formatervezői ötlet is ezeken a sétákon születik, amikor látok olyan formákat, amik megragadnak. Ha nem Budapesten laknék, akkor San Francisco lenne az a hely, ahol szívesen lennék.

- N. B.: Egy másik interjúban mondjátok, hogy álmodozás szintjén felmerült egy csokizó-kávézó nyitása is. Milyen formában, hol?

Ez tényleg csak álmodozás, nem sok realitása van a közeljövőben. Az biztos, hogy valami forgalmas, központi helyen kell(ene) nyitni, hogy azok is belebotoljanak, akik nem céltudatosan oda tartanak. De el kell mondjam, hogy ez igazából a férjem nagy álma, aki zseniálisan főz. Én vinném a csoki részét, ő meg a konyhát. Ha tényleg megvalósulna, akkor biztosan több teret adnék a formatervezésnek, egy iparművészeti boltot is telepítenék oda, ahol kis megkötéssel, de sokan árulhatnák a portékájukat. Belevágnék én is valami újba, de legyen egyelőre titok, hogy mi az :)

- N. B.: Elmondtad nekem, hogy ősztől a Fabric mellett egy új márkát is be akarsz vezetni. Mit tudhatunk erről?

Ezt már nem egyedül csinálom, hanem egy csokis baráttal. Tőle vásároltam már korábban alapanyagot, de most közösen kezdünk új táblába. Annyit elárulhatok, hogy lesznek meredekebb ízek, sokaknak elsőre biztosan furcsának fog tűnni. Hasonló stílusú lesz, mint a Fabric, testvérmárkának mondanám. A partnerem madagaszkári csokit fog hozni hozzá. Szeretnénk szeptemberben, de legkésőbb még idén elindítani ezt a vállalkozást.

Köszönjük Vikinek az interjút, kövessétek az oldalát, Facebook-on, Instagramon, Twitteren. De leginkább kóstoljátok meg a csokiját, bonbonjait, ami nyáron is ugyanolyan jó.