Valamikor 2009-ben kerültek a homlokterembe Marcus Budapestet ábrázoló festményei, amikor teljesen véletlenül betértem a budai vár tövében található Buborék Galériába. Azonnal megragadtak a színek, a formák, és az a pazar részletesség, ami miatt számomra soha nem válnak unalmassá a képei. Előveszem most azokat a reprókat, amiket akkor, öt éve vásároltam, és ugyanolyan lelkesedéssel nézem a piaci kofát, a Ráday utca kirakatait, a zsidónegyed utcáit, a borostákat, a kutyák farkcsóválását. Az összkép se semmi, de a részletekben lehet igazán elveszni, amik mindig hálásak, ha észreveszik őket. Az egyik Klotild palota tornya és a kiharapott kakaós csiga a 7-es buszon, a jellegzetesen pózoló szaki, a bútorkatalógus tökéletesen lemásolt betűtípusa. A képei számomra egyszerre idézik fel azt a nagyon jellegzetes budapesti retrót, ugyanakkor jóval többek annál, nem zárják be magukat csupán ebbe az egy kategóriába. Alapvetően humorosak, könnyedek, de néha ijesztően groteszkek és abszurdak - mint a főváros.

N. B. - Miért nő fel egy brit Kenyában, és utána hogy kerül Közép-Európába? Minek tartod magad, britnek, magyarnak, mindkettőnek, egyiknek sem?

A művészeti diplomám megszerzése után Londonban dolgoztam, hogy kifizessem az egyetemi tanulmányaimat, itt találkoztam a későbbi feleségemmel, Ildikóval. Mindketten ugyanabban a kocsmában dolgoztunk. Ő Budapestre tartott, hogy a nyelvoktatásban helyezkedjen el, én pedig vele tartottam, úgy, hogy valójában fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni. Mombasában születtem, de Kenya több részén is laktam. Így húsz év után azt mondanám, hogy kicsit magyarrá váltam, de általában úgy tekintek magamra, hogy mindenhonnan hoztam valamit, ahol éltem.

N. B. - 1993-ban költöztél Budapestre, ez azt jelenti, hogy már jó húsz éve itt élsz, vagy ez alatt az idő alatt máshol is voltál?

Igen, több mint húsz éve itt élek, és az otthonomnak tekintem, nem éltem közben máshol.

N. B. - 21 év nagyon sok idő, még egy város életében is, különösen ha a jelenkori Budapestről beszélünk. Mik voltak az első benyomásaid, amikor megérkeztél a korai kilencvenes években, és mik ma? Mi volt jobb akkor, mi hiányzik abból a korszakból? Szerinted jó úton jár ma a város?

21 év valóban sok idő, néha én is meglepődöm, hogy ilyen régóta itt vagyok, de ez valószínűleg azért van, mert alapvetően szeretek itt élni! A város ma sokkal okosabbnak, talpraesettebbnek néz ki, akkor jóval lepusztultabb, piszkosabb volt. Mégis, akkor is átütött rajta az az igazi bohém hangulat, és sok eredeti bár és kávézó volt, amiket szerettem. Sok időt töltöttem a nagykörúton, az ottani művész mozikban és kávézókban, ami manapság eléggé elhanyagolt állapotban van, talán mert az új bevásárlóközpontok elszívták a közönségüket. Akkor Budapest magyarabb volt, ma nemzetközibb. Amikor megérkeztem, meglepődtem, hogy milyen könnyen be lehet utazni a várost, szerintem a közlekedés elsőrangú. Most is az a hangulatom, hogy ez valójában egy bejárható falu, mint egy nagyváros.

Még egy ok, ami miatt akkor nagyon szerettem itt élni, az a vizek. A Duna, az uszodák, fürdők. Letaglózott, hogy milyen sok uszoda és fürdő van, és hogy milyen olcsók, folyton ezekben voltunk. Ma már sajnos sokkal drágábbak, és ritkán tudunk eljutni pl. a Széchenyi fürdőbe, ami már inkább csak turistákat szolgál ki.

Szerintem Budapest jó úton jár, érzetre fiatalos, kinézetre jóval nemzetközibb.

N. B. - Származott valaha hátrányod abból, hogy külföldi vagy, ért emiatt atrocitás? Javasolnád külföldieknek, hogy itt lakjanak, mert ez egy nyitott város, vagy a kép nem ilyen egyszerű?

Nem, soha nem bántak velem rosszul, csak mert külföldi vagyok. Az emberek alapvetően érdeklődők és elfogadóak. Igen, elméletben javasolnám nekik, hogy lakjanak itt, de inkább mégsem, mert magamnak akarom az egészet! Szerintem már könnyebb itt élni külföldiként, sokkal kevésbé bürokratizált az egész.

N. B. - Volt egy boltotok a Ráday utcában, mikor és miért zártátok be? Hiányzik, vagy egyszerűbb internetes megrendeléseket lebonyolítani? Látom, hogy a különböző kisebb és nagyobb viszonteladókkal megtartottátok a kapcsolatokat, ezek személyes ismeretségen alapulnak?

Igen, 2009-2010-ben fenntartottunk egy üzletet. Izgalmas volt, soha nem csináltunk előtte ilyet, ezért kemény tanulási folyamaton mentünk keresztül, alábecsültük, hogy mennyi pénzt és időt kell beletenni, hogy ez valóban működjön. Egyszerre volt szórakoztató és kemény munka, és nem sok másra hagyott időt, hisz felváltva ültünk a boltban a feleségemmel. Végül a drága bérleti díj és az előállt időhiány miatt bezártuk. Azóta online értékesítünk, dizájn vásárokra járunk, mint a WAMP, ill. viszonteladók - mint a Buborék - árulják az alkotásokat. Ezek közül sok a személyes ismeretség is, de nem kizárólagos. Így sokkal több időnk marad, hogy más területen is kreatívak legyünk. 

N. B. - Az életrajzodban azt írod, hogy van, hogy azonnal, akár helyben is befejezed a festményt, ha látod a jó témát. Vannak ezzel kapcsolatos vicces történeteid? Voltak olyanok, akik felismerték magukat a képeiden, és aztán megkerestek, vagy jobban szereted, ha ez inkább személytelenül zajlik?

Igen, még mindig csinálom ezt, de már nem olyan gyakran, mint régen. Minden festményem vagy ott helyben készül el, vagy az ott készült rajzok alapján. Szeretek minden információt és részletet a helyszínen felszedni, megrajzolni, majd kiválasztani, hogy mi számomra ebből a fontos. Ezek általában véletlenül történnek, látsz valami érdekeset, vicceset stb. Lehet, hogy van, aki felismeri magát, de én nem a hasonmást akarom megragadni, hanem a szituációt, a történetet, vagy az illető stílusát, manírját. 

N. B. - Jelenleg a Forbes Magazinnak dolgozol, de vállalsz privát megrendeléseket is? Például ha partit rendezek, vagy a születésnapomat ünneplem egy szórakozóhelyen a barátaimmal, akkor te odajössz és lefestesz minket? Az elmúlt években voltak ilyen, vagy ehhez hasonló furcsa és/vagy izgalmas megrendeléseid magánemberektől vagy vállalkozásoktól?

Alkalmi munkákat vállalok a Forbesnál, alapvetően a saját projektjeimen dolgozom. Nem vagyok a szó klasszikus értelmében vett festő, jobban szeretem az embereket egy üveg bor mögül megrajzolni! De igen, vállalok megrendeléseket és portrékat, sok ilyet csináltam az elmúlt években is, és azt hiszem magabiztosan menne, amíg nem iszom túl sok bort!

N. B. - Van más munkád a festésen kívül?

Heti három napot tanítok művészetet egy középiskolában, valamint illusztráltam Gellért Emese könyvét (A csodálatos villamos/The magic tram), ami tavaly jelent meg. A maradék időmet a családommal, a két lányommal töltöm, uszodába járok, vagy nagy ritkán tanulmányi kiránduláson egy sörözőbe.

N. B. - Jövőbeli tervek? Budapesten maradsz, vagy máshova mész?

Itt maradok. Budapest Budapest, szeretem. 

Mindig jó, ha van egy friss szem a városban, aki nem veszi adottnak azt, ami van, mert nem innen nőtt ki. Még akkor is, ha Marcus már egészen budapesti, nagyon remélem, hogy megmarad ez a látásmódja, és sokáig lesz egy ilyen krónikása a városnak.

Az interjú elektronikusan, angolul készült, a képeket az alkotó beleegyezésével közöltük. Marcust itt és itt tudjátok követni.