Nagykörút Blog

Nézz fel III.

A rózsadombi szerpentin / Rómer Flóris utca

2014. december 30. - nagykörút_blog

A 2014-es év utolsó bejegyzésében egy megszokott panorámát mutatnánk meg, ami azonban megint csak többet rejt magában, ha kicsit közelebbről szemügyre vesszük. Nézzük mit látunk a Rózsadomb tövéből, ha letekintünk a városra, és mi van még a Rómer Flóris utca alján. Ha fölülről érkezünk, akkor a látvány már régóta azonos.

romerfloris.jpg

Fortepan 55297 ~1909

A Rózsadomb nem volt mindig olyan szexi, mint ahogy azt gondolnánk, a 19. században, vagy Budapest létrejöttekor a mai II. kerület nagy része beépítetlen volt, viszont a rózsa mellett szőlő is volt rajta. De erről is majd egy másik posztban, most inkább menjük vissza a bő egy héttel ezelőtti tavaszias télbe.

p1010015.JPG

Nem kell sokat felfele, vagy épp lefele mennünk, hogy észrevegyük a parlamentet. Mitől lesz más a megszokott kép?

p1010017.JPG

Ahol véget ér a felfele kapaszkodó szerpentin, onnan szépen egy vonalban látszik a bazilika és az országház, sőt, ha tovább nézünk, akkor a Deák téri óriáskerék is látszik. A két kupola hálás téma, ugyanis mindkettő ugyanolyan magas: 96 méter. Nem vagyok tisztában az aktuális szabályozással, de a mellékelt ábra szerint továbbra is (szeritem helyesen, legalábbis a nagykörúton belül mindenképpen) érvényben van a toronyház stop Budapesten, azaz a belvárosban továbbra is ők maradnak a légtér urai.

p1010024.JPG

Ha egy kicsit lejjebb nézünk, akkor láthatunk egy lekerekített formákkal dolgozó saroképületet, ami kívülről nem biztos, hogy megragadja a figyelmünket, azonban belülről sokkal izgalmasabb. Ez az ún. Dugattyús ház.

Persze nemcsak a harmincas években épültek itt különleges épületek, találunk jellegzetes budapesti bérházakat, az egyik idén volt 100 éves.

p1010022.JPG

Ki élt a szomszédban?

p1010021.JPG

Budapest emléktábla paradicsom, több van belőle, mint egyes nyugati nagyvárosokban, na de hogy is volt ez pontosan?

Egy budai szükséglakásban elhelyzetem néhány sérült, töredezett bútordarabot, és családostul ide költöztem. Három éven át – 1945 márciusától 1948 augusztusáig, amikor elhagytam az országot – ebben a lakásban éltem, nagy csendben, de nem éppen elégedetlenül. Goethe azt mondotta, ha valaki arról beszél, hogy egy nemzet elpusztult, ásítani kezd, mert tudja, hogy amit hall, csak frázis. De ha azt hallja, hogy a szomszédban egy parasztház leégett, nyugtalanul alszik, mert tudja, hogy amit hallott, valóságos tragédia. Hasonlót gondoltam néha ezekben az években. Sokat beszéltek a „nemzet sorsáról” és arról, hogy „most már minden tökéletesen más lesz”. Én csak azt láttam, hogy a „nemzettel” nem törődik senki, mert mindenki sietett tífuszoltást kapni és bevágatni a törött ablaküvegeket. És ebben a sietős, sündörgő, sürgölődő tevékenységben volt valami biztató: az emberek gyanították, hogy a nemzetnek is jó, ha megint bevágják a lakásokban az ablaküveget. Minden, amit teli tüdősen „történelem”-nek neveztek, elhomályosodott. De a napihír – hol lehet kenyeret, cipőt, orvosi segítséget kapni – valóságosan történelem volt. Így éltünk akkor, a bombázott Budapesten.

MÁRAI Sándor, Föld, föld!…Emlékezések, Bp., Helikon, 2006, 93-94.

Budapest kikászálódott a romok alól, Márai pedig valószínűleg nem sejtette a Keleti pályaudvaron, hogy a búcsú végleges.

Ez a decemberi tavasz különös textúrát adott az égnek is, továbbá a már beismert háztető fétis mellett beszéljenek inkább a képek.

Az egyik tornyot mindenki felismeri, de a másikat?

p1010025.JPG A vár egy kitakart nézőpontból.

p1010032.JPG

Van, hogy a kontúr is elég.

p1010030.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://nagykorut.blog.hu/api/trackback/id/tr837021427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.