Nagykörút Blog

Az Átrium

2015. március 06. - nagykörút_blog

Nem szoktam moziba járni. Kiráz a hideg attól a mentalitástól, hogy na', azért minden héten ruccanjunk le és nézzünk meg valamit a filmszínházban, mert szórakozni akarok. Hogyne, ez is egyfajta szórakozás, annak, akinek. Szóval több okból is, de elvétve járok csak moziba, azonban nem volt ez mindig így. Gyerekként, kamaszként, majd fiatal felnőttként (mondom ezt közép-fiatal-már-majdnem-felnőttként) azonban sokat jártam, így az Átriumba is. Szüleinknek szigorúan: Május 1.

atriumm.jpg

Forrás: Egykor.hu

Majdnem 14 éve zárták be, és lassan már 2,5 éve, hogy újra nyitva van az Átrium. Nem mertem bemenni. Először tartogattam a pillanatot, hogy majd ünnepélyes lesz, megyek ezzel és azzal, hogy megünnepeljük amazt. Vagy csak ővele, csak amúgy. Aztán ahogy ez elmúlt, beköltözött a felismerés: olyan szinten halott a Margit körút, hogy egyszerűen még ez sem tud bevonzani. Sokszor mentem el mellette. Barátaim mondták, hogy a pepita padló még a száraz vörösbort is áramvonalasítja. Én mégsem mentem be.

Mivel nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy az ember félig állat, de néha egészen az, ezért a zsigeri emlékek visszarántanak a boldog-szomorú kilencvenes évekbe, amikor a junkfood betette kis tappancsát hazánkba, s ilyen dolgokat enni nem hétköznapi, netán lenézett dolog volt, hanem az elképzelt Nyugat felé kinyújtott kisujj.

donuts.jpg

Hát ez egy termékelhelyezés, és még pénzt sem kapok érte, de annyira tökéletes, hogy ide kívánkozik. A boldogság doboza. Kérdés van? Nem messze akkor az Átriumtól, pár évig üzemelt egy Dunkin' Donuts fánkolda a Margit körúton. Azon a helyen, ami most az elviselhetetlen átmenő forgalom és a pusztulat élő (?) metaforája.

Ahogy az Átrium is menő volt. Ott láttam egész általános iskolámmal a Honfoglalást, s nagy megelégedéssel tölt el, ahogy a mai napig felidézem tanáraim és a vezetőség arcát, ahogy talán Huba vezér fürdet egy fehérnépet némileg kevés (mondjuk ki: semennyi) ruhában. De ott láttam a filmtörténetileg is kiemelkedő roppant alkotást, a Twistert, ahol az új hangrendszer miatt be kellett fognunk néha a fülünket, olyan hangos volt (ó, istenem!), valamint ott épültünk be a rendszerbe: Mátrix, 1999. Ekkor már voltak plázák és multiplex mozik, mi mégis ott néztük meg, hogy Neo hogyan hajol el a golyók elől.

Tekerjünk előre a múltban: bezárt a mozi, aztán sok más ős-budapesti mozi, ami azért fájdalmas, mert valószínűleg soha többet nem fognak kinyitni. Fátylat rá. Kinyitott újra az Átrium, és eljött március 6-a, délután, amikor teljesen véletlenül újra arra jártam. Először csak a márciusi programokat néztem meg, de aztán erőt vettem magamon, és beléptem.

Mintha egy elcsépelt film vágásjelenete játszódott volna le: ajtó nyílik, snitt, majd mint gyerek lépek be ugyanabba a terembe, 20 évvel korábban. Persze hamar kizökkentem ebből az állapotból, mert ma már az összkép mellett, vagy talán helyett, sokkal jobban érdekelnek a részletek.

TÁP Színház, Parti Nagy, engedélyezett morgás. Legörgetem a honlapot: EMMI, NKA, Fővárosi Önkormányzat. Félmosoly.

Besétálok, a földszinten ülnek: művész1, művész-wannabe1, tourist, okoscsajosan-beszélgető-csajok. Ez még akkor várhat. Felsétálok az emeletre, hogy lássam a teret, és lássam a színpadot, ahol régen a vászon volt, ami akkor olyan hatalmasnak tűnt. Felérek, és látom, hogy az elektromos kábel mentén végig van repedve a vakolat a lámpáig. Ahogy sétálok lefele, látom az illesztéseket. El vannak csúszva. Kevés volt a pénz, önkéntesek csinálták, egyáltalán, örüljünk, hogy van. "Tudom, a régi nők, a háborúk, a frontok. Átmentünk sok mindenen."

Az elcsúszott illesztés nemcsak a csempénél szúrja a szemet, hanem mindennél. A "jó lesz ez így is" mentalitása teszi néha ezt az egész országot egy elcsúszott illesztéshez hasonlatossá, ugyanakkor akik ötletesek, ilyenkor romkocsmát csinálnak belőle.

A letört fekete-fehér burkolat hatalmas cellux darabokkal van visszaragasztva az oszlopra, mint ha épp csak most verték volna szét és rakták volna újra össze. Megkopogtatom: műanyag. Erre művész1 vagy művész-wannabe1 felnéz, jövök le a lépcsőn. Van egy kis élet. Marikanéni (aki természetesen lehet Icuka vagy Teri is) félve, de mégis bátorítólag néz ki rám, ahogy kolbászolok a jegypénztár előtt. Most nem váltok jegyet az előadásra, köszönöm. Porosságában, ilyen ostrom utáni hangulatában is megérint az art deco. Nem volt ez se mindig így, korábban nem szerettem, hidegnek tartottam. Legszívesebben innék egy jó whiskey-t. Direkt írom így, mert van ír fajta (több termékelhelyezés most nincs). Nem olcsó, ácsi srácok, ez már gozsdus tempó, ahhoz most nincs kedvem. Az árak krétával vannak felírva, a wifi jelszó laminált lapra van nyomtatva.

Művész1 / művész-wannabe1 még mindig figyel. Vajon megír, megrendez? Többen tartják most ezt törzshelyüknek, pl. a Liza, a rókatündér rendezője is.

Összességében nem volt rossz, meg vagyok hatva. Legközelebb, jövő héten, vagy 10 év múlva, megiszom azt a whiskey-t. Csak az illesztést tudnám feledni.

Kilépek a dupla szárnyú ajtón, a külsőt rossz irányba húzom, mert tolni kéne. 20 éve mindig elrontom valamelyiket. Vagy ki, vagy be. 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagykorut.blog.hu/api/trackback/id/tr997246349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.