Nagykörút Blog

Okos város a smart city?

Egy új városi attitűdről

2015. március 17. - nagykörút_blog

Még február elején volt az Ankertben egy érdekes előadás, ami már közben felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy gondoltam, írok róla. Ha kicsit el is húzódott a dolog, megint csak azért lehet mégis aktuális, mert nem a "percről percre" rovatot akarom bevezetni, hanem olyan szempontokat szeretnék kiemelni, ami a konkrét prezentációtól elszakadva is állandóságot mutathat, ha az okosvárosról beszélünk.

Apropó. Okos város. Okosváros. A kettő mást jelent. Nem a nyelvtannáci beszél belőlem: míg az egyik helyen csak jelző, melléknév, a másik helyen már főnév. Állandósult a kapcsolat, és valami új jött létre, ami már mást jelent. Ezt talán ti is érzitek. Vagy nem? Jöjjön a blog történetének első szavazása!

Az egybeírás és különírás problematikája már 10 éve is neuralgikus pontja volt az akadémikus világnak (ld. még a számítógépes szövegszerkesztők elterjedése részt a szövegben), de térjünk vissza a témánkhoz.

Valahogy így szólnának hevenyészett fordításban a Wikipedia szócikk kezdő mondatai:

Az okosváros a digitális technológiák felhasználásával növeli a teljesítményt és a jólétet, csökkenti a költségeket és az anyagfelhasználást, jobban ösztönzi és aktivizálja állampolgárait. A kulcsfontosságú "okos" szektorok közé tartozik a közlekedés, az energetika, az egészségügy, a vízügy és a hulladékgazdálkodás. Az okosvárosnak képessé kell válnia, hogy gyorsabban adjon választ a városi és globális kihívásokra, mint az a város, ami egyszerű "tranzakciós" kapcsolatban áll polgáraival.

Kilengő bullshit-faktor, vagy a korszak ütőerének értő tapicskolása ez? Többek közt ezt is szerettem volna megtudni, amikor meghallgattam Gallyas Katalin előadását. Jó volt látni az Európai Unió által biztosított átjárhatóság gyakorlati megvalósulását, egy magyar hölgyet, aki már hosszú évek óta él, tanult és dolgozik Hollandiában, Amszterdam város információ- és kommunikációtechnológiai tanácsadója, de e mellett az Európai Bizottságnak is dolgozik.

Bár Amszterdam az Unió, és egyben a világ egyik leginkább okosvárosa, az állami szereplőket ott is győzködni kell, így például a városi tanácsot. Ha jól értettem Katalin szerepét, akkor tkp. egy ilyen közvetítői és összehozó szerepet lát el az állami és a nem állami aktorok között.

Onnan is látszik, hogy a magyar politikai elitnek köze nincs a 21. század valóságához, hogy nagyvárosban az élet már rég nem, vagy nem csak a 19. századi elképzelt polgári minták szerint zajlik. Persze lehet vitatkozni arról, hogy ez most mennyiben jó, és mennyiben rossz, de ugorjuk át ezt a részt, és koncentráljunk a tényekre. A nagyváros ellentmond a természetnek: ha kell, soha nem alszik. A vasárnap nem több, mint egy nap a héten, amikor ugyanúgy szolgáltatásokat várunk el, és vannak, akiknek ez munkából fakadóan életvitelszerűen nem pihenőnap, ellenben lehet, hogy pl. a szerda az. Joga van vajon az államnak beavatkoznia állampolgárainak az életébe, hogy amolyan bölcs bíróként megmondja, hogy mi a helyes, és mi a helytelen? Nyilván a büntető törvénykönyv szintjén igen, de időbeosztás és életmód szintjén is?

Az okosváros - visszatérve Gallyas Katalin gondolatmenetéhez, és elsősorban Amszterdamhoz - egy reszponzív, interakcióban létező társadalmat rejt magában. Ami a hét minden napján, 0-24 (igen, vasárnap is) kapcsolatban áll a várossal, és a nagyfokú kínálat mellett egyben megjósolhatóságra és kiszámíthatóságra is vágyik. Jobb esetben ez kölcsönösségben működik az állami hivatalokkal, hisz együtt alakítjuk a város szokásait (patterns of the city), és nemcsak a tömeg akarja tudni, hogy pl. hol van épp dugó (akár biciklis dugó, hahó, Amszterdam!), hanem az állam is nyomon akarja követni a tömeget, hogy jobban reagáljon. Tudtátok, hogy épp olyan közlekedési lámpákat terveznek, amelyek nem előre legyártott program szerint működnek, hanem az aktuális közlekedési viszonyokhoz alkalmazkodnak?

Megosztó gazdaságot épít, no de nem úgy, hogy szétválaszt, hanem áruba bocsájtja a közösségnek, amije van (sharing economy). Ezeknek most már Budapesten is ismert és akár használt képviselői az Airbnb vagy az Uber. A megosztás nem csupán városlakó-városlakó viszonylatban történhet, de üzlet-üzlet viszonylatban is. Bérelsz egy irodaházat, amit viszont csak napi 6-8 órában használsz ki? Miért nem álltok össze egy másik céggel, és ketten használjátok, különböző idő- vagy térbeosztásban? Valahol elszomorító, hogy Budapesten a Nyitva fesztiválért is úgy kellett összetennünk a két kezünket, hogy egyáltalán megvalósult, s voltak magánszemélyek és önkormányzatok, akik partnernek bizonyultak.

3022028-inline-3022028-slide-slide-16-1024.jpg

Forrás

Az Y-Z generáció, de nevezzük inkább a húszas-harmincas éveikben járó fiataloknak őket, már máshogy fogja fel a munkát is, ami nem feltétlenül reggel 8 és délután 5 között zajlik, és nem biztos, hogy az irodában, hanem lehet, hogy otthon, akár másokkal együtt, a "hoffice"-ban. Budapesten is van már több közösségi iroda azoknak, akik nem otthon, de nem is az irodában, netán kávézóban ülve akarják elvégezni a munkájukat.

Okosváros polgára szereti az átláthatóságot, a transzparenciát. Hogy merre jár épp a villamos, amire fel akar szállni, mire költik az adóját, amit elvesznek tőle, és hol tart épp az ügye a hivatalban, amire rákényszerítik, hogy elintézze. E mellett szereti, ha bevonják a város ügyeinek az intézésébe, és ezzel még a városnak is erőforrásokat spórol meg. Mert ha kiosztunk nekik mérőegységeket, szívesen közreműködnek abban, hogy megmérjék a levegő minőségét, és "ingyen munkaerőként" továbbítsák azt a központ felé, miközben joggal érzik úgy, hogy valami jót is tettek. Magyarországon többek között a Metnet.hu kísérletezett önálló és önkéntes mérőállomásokon alapuló időjárásjelentéssel. Mi volt a magyar állam reagálása ezekre a folyamatokra? Természetesen törvényi úton monopol helyzetbe kellett hozni azonnal egy állami céget.

Használnunk kell 2014 egyik leginkább túljáratott szavát is, a startupot. Az okosváros az innovációval együtt kockázatvállalóbb is. Inkább apróbb csoportokat, tehetségesebb egyéneket keres meg, mint hogy globális mammut vállalatokkal dolgozzon együtt (vendor lock-in veszélye). A zárt rendszerek helyett a nyílt forráskódot (open source) részesíti előnyben, amit aztán megoszt más európai nagyvárosokkal. Hogy mondjuk Manchesterben, Helsinkiben és Amszterdamban (csak példa kedvéért a felsorolás, bár lehet tényleg volt erről szó) ugyanazon startup cég nyílt forráskódú plattformjával valósult meg a közösségi közlekedés újraszervezése, integrálása és digitalizálása? Nem olyan megdöbbentő. Mert míg itthon olyanok próbálják uralni a közbeszédet, akik valamilyen nemzeti büszkeséggel átitatott különállást vízionálnak, addig az Unió más részein a regionális együttműködés mellett él és virul a városok közötti nemzetközi kooperáció.

Gallyas Katalin előadása rendkívül informatív volt, s bár folyamatosan jelezte, hogy nem minden olyan tökéletes, mint ahogy azt először elképzeli az ember, hisz az állam ott is elsősorban biztonsági játékos, de egész más a színpadkép és a szereplők mozgása, mint amihez itthon hozzá vagyunk szokva. És az elmaradhatatlan színes-szagos promó videó:

Nem állítom, hogy Amszterdam mindenben példa. Nem is voltam még Hollandiában (bár szívesen elmennék). Nem is kell átvenni mindent, Budapest maradjon Budapest. De legyen már bennünk annyi kíváncsiság, alázat, és tenni akarás, hogy átgondoljuk a hallottakat, és azt, hogy mivel tudnánk okosabbá, elkötelezettebbé, fenntarthatóbbá és szerethetőbbé tenni a városunkat. Ehhez kaptunk szerintem jó szempontokat Katalintól és Amszterdamtól.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagykorut.blog.hu/api/trackback/id/tr697275497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.