Nagykörút Blog

Külvárosi kalandok // Háros-sziget

2015. szeptember 17. - nagykörút_blog

nyzs-nek, mert kérte

Még augusztus végén tekertem ki Hárosra, pontosabban a Háros-sziget volt a célpont. Eredetileg a Csepel-szigetre akartam menni, hogy körbemenjek rajta, de ahhoz már túl késő volt, és én sem voltam a legfrissebb. Gondoltam, jó, hát akkor akklimatizációnak jó lesz egy kicsit Dél-Buda is, rég voltam Budafok felé, pedig kötnek oda emlékek és történetek. Nem akartam posztot írni a benyomásaimból, de volt pár jó téma, amit érdemesnek tartottam Instagramon megosztani. Erre jött később egy számomra kedves valaki, aki először úgy korholó, mint buzdító érdeklődéssel kérdzte: 'Na, és mikor írsz róla?' Mondom: 'Nem terveztem írni róla.' Itt jött a váltás.

Ne csináld már, én vagyok a tankönyvi célközönséged, a képek után azt hittem, hogy jön a szöveges beszámoló is, erre itt hoppon maradok. Az nem úgy van, hogy külön mozog a kontent, ezek erősítik egymást. Csak mondom, meg egyébként nagyon érdekelt volna.

Bájos erőszaknak ellen nem állhatok. A címadást nézzétek el, még mindig jobb, mint a "két keréken a külvárosban".

dunaparty.jpg

Miért a külváros? Szoktam persze viccelődni azzal baráti társaságban, hogy a nagykörúton kívül, de legkésőbb az óriáskörút (Hungária krt.) után az ember egyszerűen leesik a térképről, vagy egy gravitációs szingularitással találkozik. Budaörs? Oda már útlevél kell, nem? Dunakeszi? Beoltassam magam egzotikus betegségek ellen?

Külvárosi, és az agglomerációban lakó ismerőseim odaadó türelemmel viselik ezt az évődést, mert tudják: nincs mindig úgy. Budapest egyáltalán nem csupán egy pár négyzetkilométeres terület valahol az V-VI-VII. kerületben, és ha veszed a bátorságot, hogy lemenj a térképről, akkor olyan helyekkel, tárgyakkal és emberekkel találkozhatsz, ami nem jön szembe veled a Király utcán.

Egyébként is kerékpárral szelem át a várost, ha tehetem, de ha urbexkedni megy az ember (ilyen cél is volt), akkor szerintem a legideálisabb választás. Mobil vagy, de bármikor meg tudsz állni, haladsz, de nem veszted el az interakciót a környezeteddel, mint ha tömegközlekednél vagy autóznál. Épp zajlott az iron man verseny, úgyhogy a budai észak-déli tengelyen még gyorsabban lehetett suhanni.

Szeretem a spontán dolgokat, így akkor is minimális tervezéssel indultam neki Dél-Budának. Tudtam, hogy ahol lehet, a Duna parton szeretnék menni, de ez nem ment mindenhol könnyen, hisz még éreztette a hatását a korábbi vihar (kidőlt fák, amiket persze utoljára a bringaútról takarítanak el). Így hát a Dr. Papp Elemér utcában kanyarintottam kifele a Duna felé, ahol a fenti kép fogadott. Gondoltam, hogy ez jól kezdődik, azóta a mi Elemér bácsinknak is utána néztem, derék vegyészprofesszor lehetett, akár róla volt elnevezve az út, akár nem.

thumb_img_3583_1024.jpg

A külváros a vasbeton és a klinkertégla paradicsoma, ahol szerelemgyermekeik, a működő vagy már használaton kívüli iparcsarnokok, gyárak tenyésznek. De ha ez kevés, és nem akarsz közel menni hozzájuk, akkor is ott a Duna, és egy, a belvároshoz szokott embernek új panoráma.

thumb_img_3589_1024.jpg

Horgászok, sirályok, Csepel Művek, emeletes buszba applikált partmenti csehók - szevasztok! A horizontot nem tölti be sem a Parlament, sem a Lánchíd, sem a Gellért-hegy, és most ez kivételesen jó. Sok égbolt, sok víz, változó fényekkel, (viszonylag) állandó platánokkal és nyárfákkal. Végigmész a soron, és észrevétlenül lépsz be Budafokra. Sok-sok évvel ezelőtt még én is sokat jártam erre, akkor még nem ismertem annyira a várost, mint most, csak azt tudtam, hogy ez a Móricztól is messze van még. Szép emlékek kötnek ide, pl. amikor a hagyományos budafoki borfesztiválon nyakon öntöttek vörösborral.

Vannak persze kevésbé jó emlékek, ami az utazáshoz kapcsolódik. Erre járnak ugyanis a balatoni vonatok, amik késnek. Mindegyik vonat késik Magyarországon, de amikor mondjuk 5 órája jössz fel Keszthelyről, akkor sokszor átgondolod az életed, és azt, hogy miért nem működik a klíma az IC-n, és egyáltalán miért fizetsz te ezért a szolgáltatásért? Mire jön Budatétény megálló, már nem tudsz örülni, mert vagy katatón módon nyáladzol, vagy épp azon gondolkozol, hogy a maradék igazságérzetedet összeszedve visszaköveteled a pótjegy árát. Tudod, hogy úgysem sikerül, de meg kell próbálnod. Vagy egyszerűen legszívesebb leugranál, de úgy ragadsz a MÁV műbőr üléshez, mint a gyárból érkezett friss tépőzár.

thumb_img_3590_1024.jpg

Ingyen billiárd, ping-pong, SÖR az oszlopon, ez csakis a Lépcsős lehet. Nagytétényi út 68.

Háros félszigetén – ameddig a Google Street View is elmegy – eg sorompó és egy tábla fogadott, hogy magánterület. Egy munkássszálló és különböző cégek telephelyei, raktárai foglaltak ott helyet, ahol én abban bíztam, hogy átmehetek. Normál esetben ilyenkor nekiállok okoskodni, nézelődni és beszélgetni, hogy 'nem lehetne-e', de most nem volt ehhez kedvem, plusz így is volt látnivaló. Galériáért katt ide:

A képeken látható romos épület a falon kívül van, és ideiglenes bérlői is épp távol voltak, úgyhogy a lábam alatt ropogó üveg- és csempedarabok nem zavartak senkit. Ha tovább mész ékszaknak, akkor balra az élesztőgyár, a papírfeldolgozó és a pezsgőgyár, jobbra a Duna, ahol viszont nem lehet hajóval kikötni.

thumb_img_3609_1024.jpg

Végül némi keresés után úgy tűnt, hogy az Ártér utca és az objektumok mellett be lehetne valahogy slisszolni az ártéri erdőhöz, de ez nem bringabarát út, kedvem meg nem volt most a rekettyésben való csalinkázáshoz. Talán legközelebb. Még egyszer visszagurultam a szellemapartman felé, ahol is valamilyen indíttatásból leszólítottam egy trú magyar melóst. Attilának (mondhatnám, hogy nem így hívják, de nem fogom megváltoztatni a nevét) ha 3 foga volt, sokat mondok. Festékpecsétes hózentrógeres világosszürke gátyóban, fehér pólóban volt, cigarettázott és messziről is csiklandozott az olcsó szesz szaga. Olyan délután fél 2 lehetett.

Magától értetődő volt, hogy nettó 2 perc alatt jutottunk el attól a kérdéstől, hogy "nem tudja esetleg hogyan lehet bejutni az ártéri erdőhöz és a parthoz" odáig, hogy elmesélte az életét. Sokan félnek az ilyen alakoktól, pedig roppant hálásak az emberi szóért, és kellő finesszel meglepően egyszerűen kezelhetőek.

Amikor azt mondtam, hogy trú melós, az nem feltétlenül csak a kritikát jelentette. 54 éves (aztán pár perccel később már csak 52-nek mondta magát, hiába, Háros fiatalít) szikár, szálkás testén látszott, hogy világéletében fizikai munkákat végzett. Nem az Oxygen Wellnessben lökte ki magát, és izomzata pont ezért volt teljesen természetes és szép. Most épp festőként és mázolóként dolgozik, és ott lakik a munkásszállón havi harmincvalahányezerért, azt mondta igazán kulturált. Nem kellett sokat várni, hogy előjöjjön a 'régen minden jobb volt' szlogenje, amivel persze nem vitatkoztam, hisz ez az ő élete, az ő emlékei. Elmondta, hogy Hároson régen a Honvédségnek (korabeli becenév: Magyar Néphadsereg) voltak állomásai, főleg utászok voltak itt.

Meglátva a kerékpáromat (ami egy kb. 15-20 éves, és nagyjából ugyanennyi kilós MTB, nem épp trendi és kurrens), folytatódott az összehasonlítósdi, hogy bezzeg a Csepel bringák, és hogy most vett a 15 éves kisfiának az egyik bevásárlóközpontban 40 ezer forintért (!) biciklit, és hogy ez csak nem járja. De legalább örül a kissrác. Kereste a kapcsolódási pontokat, kérdezte, hogy budafoki vagyok? Mondtam, hogy nem, de valamelyest ismerem. Kezet ráztunk, jó egészséget és szerencsés utat kívánt. Én pedig visszajöttem a városból a városba, miközben végig itt voltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagykorut.blog.hu/api/trackback/id/tr67790862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.