Nagykörút Blog

Urbanizálva: egymással és egymás ellen

2015. november 30. - nagykörút_blog

Gary Hustwit dizájntrilógiájának első két darabját, a Helveticát és az Objectified-ot a magam szubjektív módszereivel már ismertettem, a történetek viszont úgy szépek, ha kerekek, ezért jöjjön a sorozat befejező darabja, az Urbanized!
urbanized_poster.jpg

Míg a Helvetica egy jól körülhatárolt világgal, a tipográfiával foglalkozik, az Objectified már tágítja ezt a kört az ipari formatervezéssel, az Urbanized pedig a plafonig megy el, amikor a várostervezés, az urban design témakörét emeli a középpontba. Hisz mi nem városdizájn? Ez az a hatalmas közös projekt, az a (jobb esetben) kreatív káosz, ahol emberek nagy csoportja egymással és egymás ellen egyszerre dolgozik. A város mindig előidézi a nagy társadalmi és gazdasági változásokat, kataklizmákat, de ennek következményeként sokkal jobban is szenvedhet tőlük. És bár egyesek még mindig próbálnak Magyarországon egyfajta népi-urbánus vitát fenntartani, az valójában már régóta a történelem lapjaira tartozik, ugyanis már most a világ fele városokban él, és ez az arány évtizedeken belül a háromnegyedére fog nőni. Emellett a városok adják a Föld energiafogyasztásának 75%-át, és ugyanilyen arányban járulnak hozzá a széndioxid-kibocsájtáshoz is. Legyen bármennyire is tragikus, hogy a falvak szép lassan kihalnak, de ha nem foglalkozunk azzal, hogy a városaink hogyan birkóznak meg ezekkel a kihívásokkal, az fog csak igazán visszaütni. Persze alternatív folyamatként megfigyelhető, hogy jól képzett, nem is első generációs, középosztálybeli városi emberek úgy lázadnak ezek ellen a folyamatok ellen, hogy ki/visszaköltöznek vidékre. Nekem is van ilyen ismerősöm, de azért ők egy elenyésző kisebbség, a többség városban fog, és városban akar élni.

new-york.jpg

New York

Azért is, mert a város az állandó újra-felfedezés terepe. Ahol egyszerre mozogsz otthonosan, de mégis tele van kiszámíthatatlansággal, állandóan változik, meglep. Amit akár egy napon belül elhagysz, majd visszatérsz bele, legyen az a külváros vagy a belváros, az otthonod vagy a munkahelyed. Meg tudom érteni, hogy ez nem mindenkinek egy jó élmény, és nem inspirálja, hanem rossz érzéssel tölti el. Különösen azoknál figyelhető meg, akik nem budapestiként kerültek fel a fővárosba tanulni, majd dolgozni, s ha tehetnék, visszamennének a saját kicsi vagy közepes megyei városukba. Persze találunk ellenpéldát, aki évente kétszer megy "haza", húsvétkor és karácsonykor, mert rabul ejtette Budapest. Ez itt és most csak annyiból érdekes, hogy egy urbanisztikai, városmániás blog írójaként el kell mondanom, hogy volt idő (szerencsére régen), amikor én sem kedveltem annyira Budapestet, de idővel megtanultam megérteni, szeretni és leginkább kezelni.

Mumbaiban csak annyian élnek a slumokban (tehát nem a teljes lakosság), mint London egész lakossága. Őket valószínűleg más kérdések foglakoztatják, mint hogy személyes kapcsolatot, kötődést ápoljanak a várossal. Ahogy egyre többen leszünk a városokban, és fogynak az erőforrások, úgy nő a feszültség. Budapesten elsősorban a közlekedés, másodsorban egyre inkább a lakhatás miatt lesz konfliktus. Az elszálló albérleti és ingatlanárak miatt egyre többen és egyre nehezebben fognak lakást találni, ami különösen aggasztó, mert a magyarok fele így is túlzsúfolt háztartásban él, az EU egyik legrosszabb átlagát produkálva. Budapesten ez azzal van súlyosbítva, hogy az üresen álló és sokszor szétrohadó épületeket egyszerűen sem szolidáris (szociális bérlakások), sem gazdasági (kiadó üzletek) szempontok mentén nem hasznosítjuk. Ellenben milliárdokért, kérdéses funkcióval és alacsony kihasználtsággal működő épületeket sokan szeretnének építeni.

rio-favela.jpg

Favela városrész Rio de Janeiróban

Azonban, ahogy a filmben is elhangzik, a rossz folyamatok nem feltétlenül szükségszerűek, és meg lehet őket változtatni. Tudom, hogy a budapesti bringás forradalom már állatorvosi lóvá növi ki magát, de tökéletes példa arra, hogy hogyan lehet valamit a semmiből szexivé tenni. Tíz éve nem volt menő dolog Budapesten biciklizni, amolyan hóbortos hülyeség, netalán a szegénység egyik fokmérője volt. Ma közbringa rendszer üzemel Budapesten. Ki gondolta volna, hogy ugyanilyen módon az önerőből történő jótékonykodást és mások segítését, az önkénteskedést szexivé lehet tenni? Mert valami ilyesmi történik most. Ha van egy csoport (nem kell nagynak lennie), ami képes felmutatni azt, hogy lehet valamit másképp csinálni, majd ez valahogy utat talál a mainstream-be, akkor onnantól már szinte önjáró lesz a projekt, de legalábbis elindul egy öngerjesztő folyamat.

copenhagen-biking-kiss.jpg

Koppenhágai bringások

Ázsiai típusú slumok szerencsére nincsenek még a fővárosban, helyette a külvárosi lakótelepek és egykori kaszárnya-sorházak mellett itt vannak nekünk az elővárosok, ami már rég nem csak Érdet vagy Dunakeszit jelenti, hisz Budapest vonzáskörzete bőven kiterjed egész Pest megyére, de Esztergom vagy Székesfehérvár sem kivétel ez alól. Ahogy már máshol leírtam, a szuburbanizáció egyszerre fáj a kiköltőzőknek és a bent maradottaknak, hosszútávon ilyen módon fenntarthatatlan és élhetetlen. Minél inkább elterpeszkedik egy város, annál jobban elveszti identitását és civil tudatát, hisz akik ingáznak, azok jóval kevésbé, vagy semennyire nem érzik magukénak a várost, akik meg benne élnek, azok az ingázók okozta környezeti terheléstől szenvednek. Márpedig a nagyobb utak csak nagyobb dugókat és több autót jelentenek, ez egyre több mindenki számára nyilvánvaló, ahogy a filmben ezt Bogota egykori polgármestere is megfogalmazza, és hozzáteszi, hogy vegyük már észre: a parkolás nem ENSZ alapjog. Ez legsúlyosabban a fejlődő országok nagyvárosait érinti, de a rossz (autók köré épített) várostervezés hibáit kijavítani iszonyatos pénz, idő és stressz. Ugye mindannyian találkoztatok ilyen vagy olyan formában a budai fonódó villamos építkezésével? Ha más miatt nem, hát a dugók miatt biztosan. Az egész beruházás nem több, mint egy korábban elkövetett óriási hibának, a budapesti villamoshálózat szétszabdalásának az utólagos gyógyítgatása. 
peking-dugo.jpg

Óriásdugó egy kínai autópályán

A modern (második világháború utáni) minimalista várostervezés tankönyvi példája Brazíliaváros, ami madártávlatból, repülőről nézve impozáns, azonban közelről, a földön állva, élhetőségi szempontok szerint egy csőd. Márpedig az emberek nem a levegőben élik le az életüket, hanem épületekben, és az azokat elválasztó utcákon és tereken. A tér mindig szimbólum, és nem véletlen, hogy a Kossuth téren, a Times Suare-en, a Vörös téren, a Tienanmen téren, a Taksim téren vagy a Tahrir téren zajlik a történelem. (Igen, nekem is gyanús ez a sok T.) A fizikai tér és annak mikéntje szorosan összefügg az emberi és közösségi viselkedéssel, alakítja azt. Mi az, ami belátható, ami hívogató, ahol biztonságban érzem magam, vagy ahogy Jan Gehl találóan megfogalmazza: ahol nemcsak sétálni szeretek, de meg akarok állni. A fejlődő országok legnagyobb baja, hogy városaik túl gyorsan épülnek, és még így sem tudják kiszolgálni sem a meglévő, sem az új lakosságot. Budapest nem néz szembe egyelőre ilyen problémával, ezért itt tényleg lehetne idő a tudatos és átgondolt várostervezésre.

wish.jpg

Matricakampány a Katrina hurrikán által elpuszított New Orleans elhagyatott területein.

A film tehát nagyon sokoldalú, érdekes, jól megvágott, hozza azt a minőséget, amit Hustwit-től elvárunk. Nem kell feltétlenül megrögzött urbanistának lenned, hogy megnézd a filmet, elég ha érdekel, hogy mi történik most a világ többi nagyvárosában. De még egy személyes történet.

A környéken, ahol lakom most építenek egy új házat, nem mellesleg annak a helyén, amiben Bíró László József, a golyóstoll feltalálója lakott, mielőtt végleg elhagyta Magyarországot. Az új háznak az utcafronton csupán kettő bejáratot terveztek. Egy ajtót az embereknek, és egy garázst a kocsiknak. Ablak nem lesz. A múltkor, amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy ketten téblábolnak az utcán, kimentem, és segítettem nekik, mert rossz házszámnál voltak. Mérőórát akartak felszerelni a szakik, s látszott, hogy ha itt csúsznak, akkor máshol is fognak. Ki fog ebből a fent említett házból kijönni hasonló esetben? Ez nem introverzió vagy extraverzió kérdése, ugyanis ahol nem lehet kopogtatni, ott egy idő után dörömbölni és kiabálni fognak. Valahogy így van ez nagyban, a várossal is. Érdemes előbb cselekedni, amíg a problémák nem rúgják rád azt az egyetlen bejárati ajtót.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagykorut.blog.hu/api/trackback/id/tr238123056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.