Amikor nevet próbáltam találni a blognak, akkor ezer dolog kavargott a fejemben, hogy én mit szeretnék mondani, és hogy ezt hogy lehetne a legjobban, legtömörebben, legemlékezetesebben kifejezni. Mert ugyebár egy rossz névadás is elég, hogy félig lekanyarodj a digitális országútról. Aztán csend lett, és megszólaltak az égi harsonák. Hát persze, a nagykörút. Megnéztem, nem volt foglalt, nem kellett plagizálni, lopni, nem kellett bejegyezni a nagykorutblog001.blog.hu-t, és nem kellett létrehozni Facebookon a Nagykörút Blog (official) oldalt.

A Mártírok útja Margit körút közelében nőttem fel, ami még szintén a nagykörút, noha azt főleg Pesttel azonosítják. A nagykörút átszeli és elválasztja a várost, más belül lenni, és más kívül. Amióta pedig (szinte) éjjel-nappal jár a négyeshatos (hála az égnek), azóta még inkább egy állandóan világító ütőér Budapest karján.

Vagy nem? Csak én látom máshogy a Vígszínházat, a ferencvárosi részre eső sexshopokat, a dönereseket, azt hogy erre az Almásy tér, amarra a Mikszáth tér hívogat? Viszonyulási pont még a nagykörút? Jelent bármit is azon kívül, hogy X négyzetméternyi aszftaltról beszélünk, ahol amúgy a sárga villamos is jár?

Az idén is megrendezésre kerülő Budapest100 erre is keresi a választ. A sorrendben hatodik BP100 egyben az első tematikus kiadás. Többek között erről is beszélgettem Libárdi Juliannával és Szerencsés Ritával, a Budapest100 programkoordinátoraival, miközben az asztal másik felén épp a honlap átalakításáról ment az ötletelés.

– N. B.: Tulajdonképpen hányan is csináljátok a Budapest100-at, és van ennek valamilyen szervezeti kerete?

Idén ketten vagyunk programkoordinátorok (eddig egy ember végezte ezt a munkát), van egy önkéntes koordinátor, két kutatási koordinátor, három kommunikációs koordinátor, és az ötletgazda Tamási Miklós. Nincsen külön „Budapest100” egyesület bejegyezve, ha ilyesmire gondolsz, az egészet a Kortárs Építészeti Központ fogja össze. Rajtuk keresztül indulunk pl. pályázatokon.

– N. B.: Mit tanultatok, hogy jött az életetekbe a BP100, hogyan kötődtök a városhoz?

Julianna: művészettörténészként fogok végezni, négy éve keveredtem bele a BP100-ba mint önkéntes, aztán a következő évben már önkéntes koordinátor voltam, és így tovább. Pomázi vagyok egyébként :)

Rita: a MOME-n tanultam művészetmenedzsmentet, ott is dolgozom az Építészeti Intézetben. Szintén négy éve kezdtem el én is dolgozni a BP100-on, rögtön koordinátorként. És ha már szóba került, én pedig székesfehérvári vagyok :)

– N. B.: Az első tematikus BP100. Miért tematikus, miért most?

 Már tavaly, a jubileumi ötödik BP100-on kísérletet tettünk rá, hogy lezárjuk a százéves tematikát, több okból is. Egyrészt ami egykor kiemelte, különlegessé és megjegyezhetővé tette a fesztivált, az hirtelen kicsit megkötéssé vált. Több ház is jelezte, hogy lecsúszott a jelentkezésről, de jövőre már nem lesz százéves, úgyhogy tavaly úgy döntöttünk, hogy a régiek is  „újrázhatnak”. Ahogy egyre népszerűbb lett a program, úgy jelentkeztek egyre többen.

– N. B.: Ez számokban hogy néz ki?

Az első két évben kb. 30-40 ház csatlakozott a fesztiválhoz, aztán ez a szám felment 60-ra, tavaly pedig 50-60 között mozgott. Ez a minimum, ezt idén is szeretnénk tartani, a 60+ pedig az ideális lenne. Viszont ezt nem lehet tartani, ha szigorúan vesszük a százéves tematikát. Továbbá be kell látnunk, hogy minket a sajtó „tart el”, úgy értve, hogy mi ezt lelkesedésből és szeretetből csináljuk, nincs külön pénzünk hirdetni. A kemény magot leszámítva, akik tudják mi az a BP100, és szeretik is, meg kell szólítanunk új embereket. Viszont sajnos az már kevés, hogy „ismét százéves házak ünnepe lesz Budapesten”, kell valami, ami újra megüti a sajtó és az emberek ingerküszöbét. Mi is szerettünk volna megújulni, és a nagykörút tematizálásával szakmai érdeklődést is próbálunk generálni.

– N. B.: Miért pont a nagykörút?

A nagykörút Budapest egyik emblematikus része, de kérdés, hogy jelent nekünk még bármit is? Mire akarjuk használni? Miért olyan, amilyen? Urbanisztikai és szociológiai kísérlet ez az egész. Számos hipotézis és kérdőjel veszi körbe a város eme részét, amikre szeretnénk válaszokat kapni, vagy legalább beszélni róla. Miért a 9. kerületben kulminálódnak a sexshopok, miért az Oktogon környéke van tele esküvői ruhaboltokkal? Mi változott a hetvenes évek óta, hol a helye a nagykörútnak a mai városszövetben? Milyenek a lakóközösségek, miért laknak kevesen a körúton? Hol a helye a biciklisnek, a babakocsisnak, a mozgássérültnek a nagykörúton?

Furcsának hangozhat, de ha sikertelen lesz idén a fesztivál (amire most nem számítunk), akkor az már önmagában is egy állítás arról, hogy milyen állapotban van a nagykörút.

– N. B.: Ahogy mondtátok, egyre kevesebben laknak a körúton, van helyettük jó sok iroda. Velük mi a helyzet?

Irodákkal hol egyszerűbb, hol nehezebb tárgyalni, mint lakóközösségekkel. Egyrészt könnyebb, mert ha teljesülnek az elvárásaik, akkor belemennek. Másrészt pedig nehéz, ugyanis ők sokszor megjelenést, reklámot, mondhatni „profitot” akarnak ebből az egészből, és nem értik meg igazán, hogy mi a fesztivál lényege. Magyarországon sajnálatosan gyenge a cégek társadalmi felelősségvállalásának (CSR) a kultúrája, így pl. csak akkor rendeznek egy ház lakóinak pikniket, vagy bármilyen közösségi rendezvényt, ha ez a piaci érdeküket szolgálja. Nem látják azt, hogy ezeknek a jelentősége jóval nagyobb, mint hogy egyszerű kiadás-bevétel szemlélet felől értelmeződjék.

– N. B.: Hogy kell elképzelni a szervezést? 

A 2016-os BP100 életciklusa még tavaly nyáron kezdődött el, októbertől intenzívebbé vált, januártól áprilisig pedig halál van. 260-as listával indulunk, ennyi épületet/intézményt szeretnénk felkeresni, pontosabban az önkénteseink, akik fantasztikusan sokan vannak. Idén másfélszer többen jelentkeztek, mint tavaly. Ez 340 embert jelent, amiből persze nem marad meg mindenki, de ha hozzávesszük a 40 fős kutatói és 25 fős önkéntes fotós csoportot, akkor elmondhatjuk, hogy 400 ember dolgozik azon, hogy idén is egy jó fesztivállal legyen gazdagabb a város.

Házaknál van, hogy a közgyűlés szavazza meg, hogy csatlakoznak a programhoz, van, hogy egy „erős ember” veszi rá a közösséget, hogy érdemes belevágni. Intézmények és irodák esetében pedig ld. fent, hogy milyen problémák merülhetnek fel.

– N. B.: Mi nektek a nagykörút Budapesten?

Julianna: nincs hozzá kötődésem. Érintem, de mindig csak áthaladok rajta, nem cél. Vegyes benyomásaim vannak. Talán az összetettsége miatt lehetne szerethető.

Rita: nem vagyunk romantikusok, hogy egy csapásra megváltozik minden a nagykörúton ettől a fesztiváltól, de persze tárgyalunk önkormányzatokkal. A fővárosnak van egy portál projektje (földszinti homlokzat), terézvárosban erre elvileg vannak már tervek, azonban nincs „Nagykörút Terv”, projekt, akcióterv, mint a Budapest Szíve program, vagy a Corvin-negyed. Próbálunk hatni a döntéshozókra, reméljük szakmai vitát is sikerül rendezni a fesztiválon. Már az siker lenne, ha behoznánk a köztudatba a nagykörutat, mint városrészt, ami több annál, mint hogy ott jár a négyeshatos.

– N. B.: Milyen lenne számotokra az ideális nagykörút? (Nagy csend, egymásra néznek)

Rita: vágyam sincs a nagykörúttal kapcsolatban, mert a helyzetből adódóan nem is lehet. Nem ringatom magunkat hiú ábrándokba.

Julianna: mivel benne vagyunk, nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, amit látunk. Nem tudunk álmodozni, mindig a következő feladatra koncentrálunk, pl. a soron következő hétvégi önkéntes találkozóra.

Persze elsüthetnénk olyan hívószavakat, hogy élhetőbb, zöldebb, forgalomcsökkentett, de ennek most így nem sok értelmét látjuk.

– N. B.: Hogy lehet titeket támogatni?

Önkéntesünk már van bőven, köszönjük szépen, többen most már ne jelentkezzetek. Aki idén lemaradt, az jövőre jelentkezhet. Így is nagy kihívás lesz elirányítani ezt az óriási csapatot. :)

Fölösleges kertelni: leginkább pénzzel. Szeretnénk egy jobb, nagy adatbázissal rendelkező, szűrhető és kereshető honlapot létrehozni, azonban attól, hogy mi ezt a feladatot önkéntesként végezzük, a fejlesztő nem fog nekünk ingyen dolgozni. Sokszor reklamálnak nálunk az emberek, hogy nem jutottak be egy házba, mert regisztrálni kellett. Ezek az emberek nehezen gondolnak bele, hogy rengetegen dolgoznak rajta hónapokon keresztül önkéntesen, így nem feltétlenül elvárható, hogy olyan szolgáltatást nyújtsunk, mint amiért más helyzetben fizetni is hajlandóak lennének.

Felmerült, hogy mi lenne, ha belépőssé tennénk a programot, de ez ellenkezett a Budapest100 alapértékeivel, ezért levettük a napirendről, mert pont a nyitottság és az elérhetőség az egész fesztivál üzenete.

A fesztivál megrendezéséhez 1.200.000 forintra van szükségünk, és minden adományért hálásak vagyunk, ill. a támogatásért cserébe BP100 képeslapot, hűtőmágnest, vászontáskát, jegyzetfüzetet adunk cserébe. Dolgozunk azon, hogy ezek a promóciós termékek külön is megvásárolhatóak legyenek.

Támogassátok a rendezvényt, ha szeretnétek idén és jövőre is Budapest100-at, ami nélkül szerintem sokkal szegényebb lenne ez a város. Legálisan mégis jobb belógni házakba.

Az interjú végén mind az öten kijöttünk a Király utcára. Az egyikük majdnem a Deák felé indult el, de aztán engedett a nyomásnak, és mind a nagykörút felé indultunk el.

Előfordult már veletek, hogy lementetek úgy egy koncertre, hogy csak fél füllel hallottatok már egy zenekarról, akit ajánlott valaki, aki hallotta hogy…na egy kicsit hasonló történt velem október végén, amikor elmentem meghallgatni a Cosa Polskát a Pótkulcsban. A címszavak meg az ajánló jó volt, hát miért ne. Rég volt ilyen jó koncertélményben részem. Sokan voltak, de mégis remekül szóltak. Hosszasan játszottak, mégsem voltak unalmasak. Számos zenei stílust vonultattak fel, de nem merült fel bennem, hogy ezek ütnék egymást. Direkt nem linkelek be Youtube videókat, bár nézzétek meg, ha tájékozódni szeretnétek (+ Soundcloud). Ha szereted a latin, a swing és a folk keveredését, kiegészülve még egy csomó mindennel, akkor tessék szépen elmenni egy koncertjükre, amiből tudtommal már csak egy darab van idén!

Előtte azonban olvassátok el az alapítóval, Robert Dakowiczzal készült interjúmat. A képek a Facebook oldalukról vannak.

- N. B.: 2013 nyarán alakultatok, ami azt jelenti, hogy hétről hétre játszottatok a Krimóban. Miért a Krimó?

Még egy másik bandával, a Polish Coffee együttessel kezdtem el játszani a Krimóban. Aztán annak vége lett, mindenki ment a maga útjára, alapítottam egy másik bandát, majd ugyanott játszottunk tovább. A bár elhelyezkedése és atmoszférája jól illett az új banda nemzetközi zenei stílusához, és nagyon sokféle embert vonzottunk be, akik igazán jót buliztak a zenénkre. Az nagyon jó koncertek voltak.

- N. B.: Azt írjátok, hogy számban és képességekben is nőttetek. Hogy nézett ki az eredeti felállás, kikkel és hogyan bővültetek?

Kezdetben Dávid basszusgitáron, Lili szaxofonon, Peter gitáron én pedig harmonikán játszottam. Volt, hogy nem volt ott mindenki, volt, hogy csak Lili és én játszottam. Akkor egyszer csak jött két spanyol srác, Carlos és Germán, majd Judit, a dobos, Tíme a klarinéttel és Máté, egy másik dobos. Néha én kértem fel embereket, hogy csatlakozzanak, máskor ők jöttek oda hozzánk a koncert végén, hogy szeretnének velünk együtt zenélni. És volt még Valentin, egy francia szaxofonos. Mindig is szerettük a beugró embereket és a meglepetés zenészeket a koncertjeinken. Voltak, akik azóta kiszálltak a bandából. A három legújabb tagunk Gergő, aki szintén dobos, Laca tenor szaxofonon és Fernando, a trombitás.

- N. B.: Lengyel, spanyol, amerikai, magyar ­– hogyan találkoztatok, mi hozott össze titeket? Hogy kerültetek Budapestre, ki mióta van itt?

Kb. 8 éve élek most már Budapesten. Két okból érkeztem, miután elvégeztem Kanadában az egyetemet: hogy megismerjem a híres lengyel-magyar barátságot, és mert érdekelt a balkán- és cigányzene. Ezalatt az idő alatt számos magyar és nem magyar zenésszel találkoztam, különböző bandákban játszottunk együtt, dzsemmeltünk bulikon, vagy épp az utcán. Carlos kb. 5 éve van itt, tanulni jött és aztán itt maradt. Fernando szintén Spanyolországból érkezett és trombitát tanul a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Peter pár éve érkezett az Egyesült Államokból, és a Cosa Polska mellett más együttesekben is zenélt itt Budapesten. 

- N. B.: Habár én személy szerintem nemcsak örülök neki, de büszke is vagyok rá, hogy egy ilyen összetett és színes társaság együtt van Budapesten, de a migránskérdés az elmúlt hónapokban komoly feszültségeket szült. Azt hiszem, hogy már a létetek is egy állásfoglalás, de felléptetek a Nemzetközi Migráns Napon is a Szimplában. Ti hogy látjátok, mit érzékeltek ebből? Érezhetően változott a közhangulat, ellenségesebb közeg lett Budapest és Magyarország? Vagy a zene mint univerzális nyelv azért biztonságot nyújt?

Biztos vagyok benne, hogy az együttesben mindenkinek megvan a saját véleménye a menekültkérdéssel kapcsolatban. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy azok a bandatagok, akik külföldről érkeztek Magyarországra, nem tapasztaltak maguk felé semmiféle változást, mint „migránsok”.

- N. B.: Egy kicsit még a kérdésnél maradva. Saját szubjektív tapasztalataim alapján egy multikulturális közeget nem minden város képes a javára fordítani. Míg szerintem ez Brüsszelben rosszul, addig Berlinben jól sikerült. Ti hogy érzitek, mi Budapest útja ebben a témában, merre tartunk?

Számomra Budapest egy igazán multikulturális város.

- N. B.: Amikor először hallottalak titeket, lenyűgözött az a zenei sokszínűség, amit felmutattatok. Úgy éreztem, hogy egy estén legalább háromféle koncertet hallottam, mégsem éreztem disszonánsnak az egészet. Amikor belekezdtetek, akkor volt bármilyen elképzelésetek, hogy hova szeretnétek zeneileg eljutni, vagy csak mindenki hozta a maga tudását és érdeklődését, amiből aztán kialakult a Cosa Polska?

Nem, semmilyen konkrét elképzelésünk vagy tervünk nem volt, hogy mit szeretnénk zenélni. Azt szerettem volna játszani, amit szeretek – ahogy a többiek is. Több stílussal kísérleteztünk, megpróbáltuk mindenkinek az elképzeléseit beépíteni, figyeltük, hogy melyikre vevő igazán a közönség. Volt, amikor abból tanultunk, hogy épp milyen zenét kért tőlünk azok, akinek játszottunk.

- N. B.: Hol láthatunk még idén titeket Budapesten?

December 4-én péntek este a Gólyában fogunk játszani.

- N. B.: Hát az első albumot mikor várhatjuk?

Dolgozunk egy pár felvételen, de nem gondolkoztunk még teljes albumon :)

COSA POLSKA

Robert Dakowicz - harmonika, ének
Carlos Sanz Blesa - gitár, ének
Békési László – tenor szaxofon
Grénus Tímea – klarinét
Fernando Serrano Montoya - trombita
Nagy Gergő - percussion
Nagy Judit Borbála – percussion
Peter Varga - gitár
Rontó Lili – alt szaxofon
Szemző Dávid - basszusgitár, ének

Nem szeretek korán kelni. De leszek inkább pozitív: szeretem annyira a budapesti éjszakát, hogy ne feküdjek le korán, hisz tudjuk...

Ez így mégsem lesz jó, mert ahogy öregszik az ember, úgy rájön, hogy végül is aludni nem feltétlenül egy rossz dolog, vagy elpazarolt idő. Különösen több átéjszakázott nap után. De akkor mi lesz a reggelekkel? Pláne a hajnalokkal. Holott nagyon is van bája a fővárosi hajnalnak, azonban ez az átlagos pesti fiataltól olyan messze van, mint az egyszeri térkő az ízléses városképtől. Van azonban egy csapat, akik már egy ideje azon dolgoznak, hogy kellően vonzó, szexi legyen korán és tisztán kezdeni a napot Budapesten. Ők a Pesthajnal. A képeket tőlük kölcsönöztük.

– N. B.: Most őszintén: ti tényleg mind a hatan szerettek korán kelni? :)

Bori: Őszintén, én kifejezetten nem vagyok egy korán kelő típus. Ez persze rögtön megváltozik, ha valami fontos dolgom van, egy közös reggelire megyek a barátaimmal vagy éppen pesthajnal lesz. Ilyenkor az ébresztő előtti percben már ébren is vagyok.

Fanni: Mindannyiunk számára léteznek azok a különleges reggelek amelyekért érdemes fennmaradni, vagy korán kelni, ez utóbbi számára teremtett platform a pesthajnal.

Iván: Ébredés, jóga, meditáció, szabad írás. Ilyen az én pesthajnalom. Az írás által kérdések sokasága jön elő, míg a meditáció és a jóga megtanít elfogadni, hogy a válasz ismeretének hiánya rendben van.

– N. B.: Lassan egy évesek lesztek, tavaly szeptember 24-én volt a pesthajnal #1, nemsokára pedig a #12 következik, de volt közte számos kitelepülésetek és „extra” (hajós, buszos stb.) pesthajnalozás is. Gondolom nem 2014. szeptember 23-án találtátok ki, hogy legyen egy ilyen programlehetőség Pesten. Meséljetek kicsit az indulásról, honnan az ötlet, mennyi tervezés előzte meg? Bejöttek a számításaitok? Volt egyáltalán elvárásotok, elképzelésetek, hogy mit szeretnétek? Majdnem egy év távlatából: elégedettek vagytok?

Bori: Ha nem is 23-án, de nem sokkal korábban! Egy ideje már felmerült bennünk a gondolat, de az első pesthajnalt kb. másfél hét alatt szerveztük meg. Tudni kell rólunk, hogy barátok és kollégák vagyunk, hasonlóan gondolkozunk, közösek a céljaink, tehát mondhatni könnyű dolgunk volt összehozni egy spontán reggeli bulit. Szerettünk volna valami teljesen újat kipróbálni és létrehozni, és úgy gondolom sikerült is. Örülünk a sikereinknek, elégedett akkor leszek, ha az összes ötletünk megvalósul.

Iván: Szuperelégedett vagyok a pesthajnallal és közönségével! Kedvesek, lelkesek, aktívak és sokat mosolyognak már hajnalban. Nyilván sok megvalósításra váró ötletünk van, ez azért is jó, hogy mindig tudjunk válogatni közülük. Új, változatos és meghatározó bulikat szeretnénk csinálni – ezek közül van, ami már megvalósult és van ami még várat magára (khm. esthajnal).

– N. B.: Miért pont minden hónap utolsó szerdája? (a ritka kivételektől eltekintve)

Bori: Szerettünk volna valami rendszert belevinni és kellett valami dátum, amihez tartani tudjuk magunkat.

– N. B.: A rendezvények ingyenesek, csak a fogyasztás után kell fizetni, de a masszázs vagy a jóga sem kerül pénzbe. A helyszínt mindig baráti alapon kapjátok kölcsön? Munka melletti önkénteskedés ez, vagy bíztok benne, hogy idővel vállalkozássá növi ki magát?

Fanni: Tavaly ilyenkor csak reméltük azt, amit mostanra célul tűztünk ki, hogy a pesthajnal a szervezők számára is biztosítani tudjon egy, a hobbi szerveződésen túlmutató rentabilitást. Folyamatosan keressük a lehetőségeket, egyben örömmel veszünk minden hasonló irányú megkeresést, mint például céges rendezvények, csapatépítők pesthajnalos lebonyolítása.

– N. B.: Gondolkoztatok már rajta, hogy belépőt szedjetek?

Iván: Az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy értéket teremtünk és úgy érezzük, hogy az elmúlt egy év során ezt elegen megismerték, hogy a pesthajnalokat tovább fejleszthessük, belépőt szedjünk és további izgalmas programelemekkel egészítsük ki.

– N. B.: Most már van mögöttetek rutin, van stabil közönség. Mennyi idő most megszervezni egy Pesthajnalt, és mennyi volt mondjuk az induláskor?

Fanni: Rutin ide vagy oda, ugyanazzal az izgalommal szervezzük minden eseményünket és lelkesen figyeljük az eseményre érkező mosolyokat.

– N. B.: Hangsúlyosan ki van emelve, hogy ez egy „tiszta” buli, mentes minden tudatmódosítótól, és gyakorlatilag arra szolgál, hogy aztán jól érezd magad munkában. Buli alatt az emberek többsége inkább a fáradt gőz kieresztését érti (mindenféle segédeszközzel), ami pont munka közben keletkezik. Gyanítom, hogy azért nem vagytok a klasszikus szórakozás ellenségei, de jól sejtem, hogy valamiféle attitűdváltozást is el akartok érni a Pesthajnallal?

Bori: Nem szerettünk volna még egy afterpartyt csinálni, célunk inkább az volt, hogy bebizonyítsuk: már kora reggel is lehet vidáman kezdeni a napot. Az embereknek ebben az idősávban lehetőséget akartunk teremteni arra, hogy valami teljesen újat, szokatlant csináljanak és az esti bulik kellékei nélkül is jól tudják magukat érezni. Közel se mondanám magunkat a klasszikus szórakozás ellenségeinek, épp ellenkezőleg. Számomra a kettő azért kicsit össze is függ: aki önfeledten tud szórakozni, az valószínűleg nyitottabb erre reggel is. 

Fanni: A felfedezés élménye, az ismerős ismeretlennel való beszélgetés, egy koccintás, egy lopott mosoly, a tétova tánclépések nem csak az éjszakák elvitathatatlan elemei, hanem most már egy kihasználatlan idősávnak, a reggelnek a sajátja is. Én kedvelem a megdöbbentően szórakoztató és lehengerlően csodálatra méltó dolgokat, mint “élményvadász” lelkű fiatal, üdvözlök minden hasonló színezetű kezdeményezést, remélem egyre többen lesznek így ezzel.

– N. B.: Esthajnal ­– Pesthajnal, értem. De mi lesz szerencsétlen Budával?

Bori: Budahajnal vagy éppen budaest is szóba került már, de elárulunk egy kulisszatitkot: a “p” elhagyására is nemsokára fény derül! Részletek hamarosan :)

– N. B.: Nem zavaró, hogy néha már annyira népszerű a rendezvény, hogy kifejezetten tömeg van? Van az elmúlt szűk egy ébvől valami kellemetlenebb emlék, vagy minden mindig flottul ment ezen a reggeleken?

Bori: Az előzetes regisztráció pont amiatt van, hogy fel tudjuk mérni és adott esetben kontrollálni, hogy hány résztvevőt tudunk fogadni. A második pesthajnal volt kicsit tömegrendezvény szerű, hiszen akkor mindenkinek új volt, mindenki ott akart lenni. Azóta maximális figyelmet fordítunk rá, hogy mindig annyian jöjjenek, ahányan kényelmesen beférnek a helyre.

– N. B.: Túl vagytok már több évszakon. Van különbség a téli vagy a nyári látogatottság, esetleg a tavaszi vagy az őszi hangulat között?

Fanni: Az egész év egy izgalmas tanulás volt, ami az esemény dinamikáját illeti. Szuper volt megtapasztalni, hogy igazából évszaktól függetlenül töretlen lelkesedéssel indíthattuk azokat a bizonyos utolsó szerdákat. Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy egy új és magabiztos lendülettel futunk neki a következő évnek!

Bori: A nyár nagy meglepetés volt, rá kellett jönnünk, hogy nem annyira egyszerű a várva várt szabadtéri pesthajnalt megvalósítani, illetve mindenki nyaral. Egy év múlva azért térjünk erre vissza! ;)

– N. B.: Pesthajnal #extra: hajós, buszos, pecázós, fesztiválra kitelepülős, köztük már fizetős programok is. Miután láttátok, hogy a sima reggeli buli már megy, jött a bővítés ötlete? Gondolom ez a változatosság rátok is frissítőleg hatott. Várható még idén valami különleges extra?

Bori: A bővítés igénye már a kezdetektől bennünk volt, mindig is akartunk valami újat a havi egy rendezvény mellé. Pont most megyünk megint fesztiválozni és készülünk még egyéb újdonságokkal az évre!

Fanni: Szeretnénk minél színesebb programokkal bővíteni az eseményt és annak extra, hétvégi változatait. pesthajnal földön, vízen, levegőben? :)

– N. B.: Öt helyszínen voltatok eddig, ebből legtöbbször az Ankertben. Marad a vándorlás (és ha igen, direkt?), vagy le akartok cövekelni valahol?

Bori: Sőt, már hat! A vándorlásnak több oka van, egyrészt, hogy szeretjük a változatosságot és igyekszünk alkalmazkodni a részvételi igényekhez vagy például az időjáráshoz. Járjuk a helyeket, hogy megtaláljuk a legideálisabb helyszínt és csapatot, akikkel kölcsönös a szimpátia.

– N. B.: A regisztrációból jól nyomon követhetitek, hogy kik járnak a Pesthajnalra. Többségében visszatérő emberekről van szó, vagy érkeznek azért új hajnalozók is?

Bori: Van egy visszatérő réteg, akiket arcról felismerünk, egy részük (legnagyobb örömünkre) a csapat segítőjévé is vált azóta. Emellett elég nagy az első hajnalozók aránya is, őket is mindig ugyanakkora mosollyal fogadjuk.

– N. B.: Jövőbeli célok? Szeptemberben készüljünk egy Pesthajnal #születésnap bulira?

Fanni: A szeptember 30-i szülinapos pesthajnal különleges és színes egyvelege lesz mindazon programjainknak, amiket szeretnek a hajnalozók, de természetesen készülünk különleges zenei és látvány elemekkel is. Csak tudjuk kivárni! ;) 

Iván: Amennyiben a pesthajnal egy műfajteremtő szórakozás, úgy a szórakozást is újra kell definiálni. A születésnaphoz illeszkedő új programmal egészítjük ki a pesthajnalt. Hamarosan kiderül, addig lehet találgatni.

Köszönjük az elektronikus interjút, és ne felejtsétek, augusztus 26-án újra pesthajnal!

Szeretek mártogatósokat csinálni, vendégeknek, magamnak is, tkp. bárkinek. Hálás ételek, viszonylag könnyű elkészíteni őket, mégis sok finesz, rafinéria és finomhangolás lehetséges ebben a műfajban. Eredetileg azért mentem az el az ALAP-ba megnézni a Mártogatós pop-up boltját, mert szerettem volna bővíteni a palettámat. Jót beszélgettem Gergővel a paprikás feta krém rejtelmeiről, és hogy milyen fenntartásaim vannak a baba gounash-sal kapcsolatban. Aztán amikor megtudta, hogy ajánlót írtam a programról, a kezembe nyomott egy almás-körtés desszertet. Grátisz.

H O G Y  M I C S O D A ?

Édes mártogatós, tessék mondani, ez így hogy? Aztán már kifele lépvén, a Bajcsy-Zsilinszky úton rákóstoltam. Hát, addig is érett bennem a dolog, de ezzel bizonyossá vált, hogy meg kell kérdeznem őket, hogy mi a titkuk, mert ez valami elképesztően finom volt. Az interjúban szereplő képeket tőlük kaptam. (Fotók: Meleg Dorka)

- N. B.: Kik vagytok, mivel foglalkoztatok/foglalkoztok a Mártogatós mellett?

Gergő: Értékesítőként dolgozom egy biogázüzemet és állattartás technológiát forgalmazó cégnél, mellette pedig pantomimezek.

Andi: Pszichológusként dolgoztam egy Nevelési Tanácsadóban szülés előtt, idén szakvizsgázom, klinikai szakpszichológus leszek. Jelenleg viszont otthon vagyok az egyéves kislányunkkal, Flórával.

- N. B.: Mikor és minek hatására pattant ki az ötlet, hogy egy ilyen vállalkozásba kezdjetek?

Gergő: Tavaly év végén “pattant ki az ötlet”, hogy milyen jó lenne egy olyan hely, ahol szószokat és krémeket válogathatna magának a vendég. Aztán elkezdtünk beszélgetni róla és végül úgy beleszerettünk, hogy összeraktuk a Mártogatós első koncepcióját. Közben hallottunk a Restaurant Day-ről és úgy láttuk, hogy ez egy jó alkalom lenne az ötletünk letesztelésere is. Ez lett az első martogatós pop-up.

- N. B.: Ha változó minőségben is, de azért egyre több budapesti étterem is bisztró menüjében tűnnek fel a mártogatósok. Ennek ellenére nyilván láttok piaci rést és lehetőséget benne, különben nem csinálnátok. Miért? Miben vagytok jobbak?

Gergő: Egészen más az, amikor valaki erre specializálódik és erre épít fel egy koncepciót. A mi agyunk ezen rugózik folyamatosan, míg egy étterem kínálatában valószínűleg csak kiegészítésként szerepelnek mártogatós ételek. Egy önálló, saját lábán is megálló műfajban gondolkodunk.

Andi: Valami olyat szeretnénk létrehozni, ami egyszerre idézi a sushi bárok és a macaronok hangulatát is, talán leginkább a kompaktságában. Minden egyes szósznak önállóan is meg kell állnia a helyét, egymás mellett pedig igazán vonzó, gusztusos látványt nyújtanak. És természetesen nagyon finomnak, egészségesnek is kell lennie az egész mártogatósnak (itt értsd, hogy mellőzzük az olyan hozzáadott anyagokat, mint cukor, liszt), bár ezt minden ételünk alapvető feltételeként próbáljuk teljesíteni.

- N. B.: Az ALAP-ban találkoztam veletek az egyik pop-up alkalmával, voltatok azelőtt máshol is? Mi alapján dől el, hogy épp hol fogadnak be titeket?

Andi: Korábban a Restaurant Day keretein belül voltunk már egyszer az ALAP-ban, akkor ismerkedtünk össze a tulajdonosokkal, és már akkor megegyeztünk, hogy folytatjuk a jól sikerült együttműködést. Nem mellesleg az enteriőr is kifejezetten passzol a saját tervezésű pultrendszerünkhöz, ez is egy szempont volt.

- N. B.: Külön kiemelitek, hogy az ételeitek cukor- és gluténmentesek. Valamilyen személyes tapasztalat miatt alakult így, trendet láttok benne, vagy egyszerűen csak egészségesebb termékeket akartok árulni? A jövőben várható, hogy kifejezetten laktózmentes mártogatósokkal is bővül a paletta?

Andi: Én kiskorom óta lisztérzékeny vagyok és mindig olyan döcögős, amikor valahol együtt szeretnénk enni egy jót. Kicsit önző módon, szívesen hoztunk létre valami olyat, ahol legalább én is finomakat ehetek.

Gergő: Tény, hogy Andi lisztérzékenysége meghatározta azt a minimális szintet, amit minden szószunknak tudnia kell. Mellette én hobbi-lisztérzékeny lettem. Arra törekszünk, hogy mindig legyen tejtermék-mentes szószunk is, de egyelőre nem szempont, hogy az összes “mentesség” egyszerre érvényesüljön.

- N. B.: "Minőségi alapanyagok" – mit értsünk ez alatt, honnan szerzitek a hozzávalókat?

Gergő: Szempont, hogy a legtöbb alapanyagot kistermelőktől szerezzük be, vagy legalább megbízható, lelkiismeretes kereskedőktől. Nem használunk olyan kész termékeket, mint mustár, majonéz, stb., vagy, ha mégis, akkor az is biztosan saját készítmény, mint ahogyan a paradicsomszószunkban is a saját pestonk van.

- N. B.: A dizájn is a ti művetek? Egyszerű, letisztult megjelenés, könnyű, érthető üzenet a matricákon keresztül. Nekem nagyon tetszik, mert esélyt sem ad arra, hogy a külcsín elvonja a figyelmedet, vagy hogy elkezdd összehasonlítgatni a krémeket. Mindegyik egyformán csábít. Volt valami koncepciótok ezzel kapcsolatban? 

Gergő: Szeretek kreatív dolgokkal foglalkozni, legyen az egy bútor felújítása, vagy egy egyedi lámpa készítése. A Mártogatós kínálópultja is saját tervezésű és kivitelezésű installáció, amely modularitásával szinkronban van a szósz koncepciónkkal is. Az arculatunk elkészítésében Ghyczy Dia grafikus volt segítségünkre, akivel nagyon hatékonyan tudunk mind a mai napig együtt dolgozni. Volt egy koncepciónk a csomagolást illetően, ehhez igazítottuk a szószok matricáit. A logónkon pedig mindenképpen szerettük volna megjeleníteni az egészséget – ez lett a répa –, illetve a mártogatós műfajának kedvességét is – ezért kézzel írott a betűtípus.

- N. B.: A mártogatósról nekem szinte kizárólag a sós ízvilág ugrik be, mégis, amikor megkóstoltam az almás-körtés krémet a golyócskákkal, akkor úgy éreztem, hogy érdemes ezt átgondolnom. Tudatosan akartatok édeset is a kínálatba, van valami arányosság a sós és az édes mártogatósok között?

Andi: Mindenképpen szempont, hogy legyenek desszertjeink is, jelenleg nagyjából minden ötödik sós szószra jut egy édes. Ezek egyébként nagyon népszerűre sikerültek, amiben valószínűleg az is közrejátszik, hogy az édes szószok kompaktak, azaz tartalmazzák a mártogatni valókat is, így kifejezetten látványosak.

- N. B.: Mi most a felhozatal, miket szoktatok csinálni, ha pop-up jelleg van? Magánrendelésnél is fix kínálatból választhat az ügyfél, vagy lehet speciális kérése is?

Gergő: Vannak alap szószaink, mint például a spenótos ispanakhi, a padlizsános baba ganoush, vagy a parmezános paradicsom, de most legutoljára a hideg sajtszószokra koncentráltunk, amik közül végül hárommal jelentünk meg a pop-upon és büszkén mondhatjuk, hogy ezek elsőként fogytak el. A variációk száma végtelen, szívesen teljesítünk speciális kérést, akár egyedi szósz tervezést is vállalunk.

A receptjeink nem titkosak, ha valaki kérdezi, szívesen eláruljuk, hiszünk abban, hogy a tudás megosztása előbbre visz, mint ahogy mi is még nagyon éhesek vagyunk a tudásra, hiszen még mindig csak kóstolgatjuk a műfajt.

- N. B.: Mi a véleményetek a budapesti gasztro szcénáról? Az elmúlt évek változásai inspiráltak titeket, vagy épp azt látjátok, hogy lenne mit meghaladni? Egyáltalán a Mártogatós csak Budapestre koncentrál, vagy nem kizárólag a fővárosiak a célközönség?

Gergő: Nincs egy egységes, átfogó képünk a budapesti gasztro szcénáról, nem is nagyon szoktuk elemezgetni, de azért azt lehet érezni, hogy van most benne egy nagy lendület, street food vonalon is. Nem szerettünk volna sokadik hamburgeresként, vagy bagelesként megjelenni, ezért úgy alakítottuk a koncepciónkat, hogy lehetőleg eltérjen a jelenlegi irányoktól.

- N. B.: Mik egy lehetséges jövőbeli terjeszkedés feltételei? Kitűztetek magatok elé egy határidőt, vagy majd ahogy alakul? Mi a fontosabb, a fizikai elhelyezkedés, vagy hogy kikkel osszátok meg a felhasznált területet? 

Gergő: Nincsen ennyire kőbe vésve a menetrend, egyelőre visz előre minket az alkotás öröme és az, hogy úgy gondoljuk, hogy egy őnálló műfaj alapításának küszöbére érkezhetünk. Sokan segítenek körülöttünk, szerencsére olyanok is, akiknek komoly szakmai múltjuk is van. Nagyon fontos, hogy kikkel osztjuk meg a területet mondjuk egy pop-up esetében is, de azt is gondolom, hogy a hasonló a hasonlót mindig is vonzotta, szóval ezen azért nem görcsölünk annyira, hanem hiszünk benne, hogy így működik.

- N. B.: Ha nem lenne megkötve a kezetek, hol és milyen jellegű egységet nyitnátok? 

Gergő: A 8. kerületi Palotanegyed hangulata nekem nagyon bejön, szerintem passzolna is oda, de a klasszikus Belvárosban is biztosan találnánk neki valami kis egyszerű helyet. Nem bonyolítanánk túl a dolgot, egy könnyed, friss helyet nyitnánk, ami kedvességet sugároz magából, mint ahogyan maga a mártogatás műfaja is alapvetően kedves dolog. 

Andi: Kedves, barátágos, kicsit trendi, közösségi hely lenne az ideális, gyereksarokkal (ami ténylegesen alkalmas a célra). Annyira guszták a szószok az eltérő színekkel, hogy a legfőbb díszítőelemek maguk az ételek lennének.

- N. B.: Hol mártogathatunk legközelebb?

Gergő: Ezt még mi sem tudjuk, most még csak épphogy véget ért a legutolsó, közben pedig rendezvényekre is hívnak minket, de reméljük, hogy már arra sem kell sokat várnunk, hogy egy állandó helyen mártogathassunk.

Köszönjük az interjút Andinak és Gergőnek, ami elektronikusan készült. Kövessétek őket Facebook-on vagy a Martogatos.hu-n, hogy hol bukkannak fel legközelebb.

A Fabric Csokoládét már szinte az indulásától fogva ismerem, ugyanis egy cukrász barátom hívta fel rá a figyelmem (és adta kezembe az első táblát), hogy nemcsak szép, de finom is. És hogy kísérletező jellegű. És hogy egy roppant szimpatikus hölgy (hovatovább: anyuka és vállalkozó) csinálja őket a két kezével, a csokoládé temperálásától kezdve a szalag megkötéséig.

A Fabric csoki a magyar pénztárcákhoz képest nem olcsó, cserébe legalább "kicsi" (átlagosan 70-90 gramm) is. És ez így van nagyon jól. A Túrós-Venesz vonalon szocializálódott magyar gyomor sajnos kaján vigyorral vállalja igénytelenségét, és továbbra is a mennyiségi étkezést helyezi a minőségi elé. Akkor jó egy étterem, ha nagy adagokat adnak. Akkor jó a sütemény és a csokoládé, ha lehetőleg fejméretű, és összeragad tőle a szánk, olyan édes. De van remény. Ha nem is nézzük a gasztroforradalmat, a Michelin-csillagos éttermeket és a nemzetközi eredményeket, akkor csak nézzünk magunkba. Volt idő, amikor nem tudtam elképzelni, hogy a mogyorós Balaton szeletnél van jobb dolog a világon. Talán az imperialista Milka csoki, de hát az meg drága volt. Aztán csak eljutottam oda, hogy Vikivel készítek interjút, aki azt mondta, hogy ő is ugyanezeken a rossz csokoládékon nőtt fel, azonban a gasztronómiai nyitottság jó eséllyel ízlést is szülhet. Legyen igaza. Biztos, ami biztos alapon azért adott egy táblával a friss díjnyertes, 66%-os mexikói kakaóbabból készült csokoládéjából. Én meg hagytam magam terelgetni. Az interjú július 23-én készült.

A saját táblánk (volt).

Mint általában az interjúk során, igyekszem valami újat megmutatni az illetőből, akivel beszélgetek, nem feltenni ugyanazokat a kérdéseket. Vikivel itt, itt és itt tudtok korábbi interjúkat nézni, ha még kíváncsiak vagytok.

- N. B.: Beszéljünk egy kicsit az alapokról. 2012-ben indult el a vállalkozás, de már 2010 óta gondolkoztatok arról, hogy csokoládét készítsetek. Mi volt az inspiráció?

Elmentünk a Rózsavölgyi csokiműhelybe forgatni (akkor még egy gyerekműsor szerkesztőjeként dolgoztam), és amit ott fogadott, azt csodálatosnak tartottam. Csiszár Katalin példaértékű számomra. Onnan úgy mentem haza, hogy úristen, de jó lenne ilyet létrehozni! Ekkor kezdődött az álmodozás része. A férjem bátorított, hogy vágjunk bele, és az is a "segítségünkre" volt, hogy épp az idő tájt szűnt meg a munkánk. Ez körülbelül olyan érzés volt, mint ha az orrunkra vágták volna az ajtót, hogy csináljatok már végre olyasvalamit, amit igazán szerettek! Persze lett mellette másik állásunk, de onnantól fogva párhuzamosan dolgoztunk a csokoládé projekten, míg aztán én teljes állásban el nem kezdtem ezzel foglalkozni.

Fotó: Csigó Zita

- N. B.: Azt tudom – de elég bárkinek csak rápillanatani a csipkés mintával díszített csokoládékra –, hogy formatervezést hallgattál, ill. Talmácsi Károly mestercukrásztól is tanultál.

Nem vagyok cukrász, de beengedtek egy 3 napos workshopra, ott találkoztam Talmácsi Károllyal. Külön vettem tőle órákat, elmentem Tőserdőre. Mentoromnak tartom, néha fel szoktam keresni, ha kérdésem van. A bonbon viselkedését tanultam meg tőle, az anyagismeretet, hogy ne penészedjen be 2 nap után a csokoládé. Meg, hogy mennyire szereti, amit csinál, az áhítatot. Nyitott az új ízekre.

Azóta sem végeztem cukrász szakmát, mivel nincs külön csokoládékészítő képzés, a cukrászoknál pedig ez csak egy apró szelete a képzésnek, mással viszont nem foglalkoznék..

- N. B.: Te magad tervezed akkor a "borítókat" a csokikhoz? Mind a csokin, mind a csomagoláson?

Ambíciózus ember voltam, iparművész szerettem volna lenni. Csomagolásművészetet akartam csinálni, végül dekoron tanultam iparművészetis tanároktól. Fontos a felismerhetőség. Csak csokit nem csináltam volna, ha nincs benne formatervezés, ennek a kettőnek a találkozása kellett, és nagyon örülök, hogy ez sikerült.

- N. B.: Jó csokinak is kell a cégér? Látszik, hogy sokat adsz a dizájnra.

Igen. A szép csomagolás miatt nagyobb az esély, hogy leveszek valamit a polcról, mert ez izgalmassá teszi a terméket. Kell a jó külcsín. Ha valami unalmas és jellegtelen, akkor nem biztos, hogy adok esélyt a belsőnek. Nem becsapva magam, de szeretném azt hinni, hogy aki ad az igényes megjelenésre, az a belsőt is ugyanolyan gondossággal készíti el.

Kb. 1 éve volt egy dizájnváltásunk: egyszerűsítettünk, egyszín nyomásra álltunk át, újrahasznosított papírt használunk. Akkor és azóta is Lukács Gergely grafikussal dolgozom. Remek partner a munkában, mert engedi (és elviseli) hogy én is kreatívkodjak  :)

- N. B.: A Fabric csoki aztán kézműves a javából, hiszen te csinálsz mindent a két kezeddel. Mi a véleményed, hogy az elmúlt években mégis a paródia szintjére fokozták azt, hogy most már minden kézműves?

Nem szoktam soha hirdetni, hogy kézműves csokit készítek, mert nem tartom plusz erénynek. Az még nem garancia a minőségre, hogy valaki a két kezével dolgozik. Nem ez a minőség ismérve, de ha szóba kerül, akkor elmondom. Fontosabbnak tartom, hogy én találok ki mindent, az íztől a csomagolásig, erre büszke vagyok.

Már ez elejétől fogva inkább a formatervezés fogott meg, nem a kézműves dolog, ezért nem hangsúlyoztam akkor sem, amikor még nem hajtották túl ezt a fogalmat.

 - N. B.: Most már az esetek egy részében a kézműves nem jelent többet, mint hogy még több pénzt húzhatnak le a fogyasztóról. Gyanítom, hogy titeket is érhetne ilyen vád, hisz ahhoz képest, hogy a boltban 200 forintért lehet kapni egy 100 grammos táblát, addig a ti kisebb tábláitok ennek a hat-hétszeresébe is kerülhetnek.

Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a minőségi csokoládékészítésből óriási összegeket lehet gyorsan előteremteni. A mostani díjnyertes csokoládéban megtalálható csoki kilója nettó 5500 forint, és ez csak az egyik összetevő. Ahogy mondtam, a kézműves önmagában még nem érték, ugyanis van, aki gépekkel és kellő hozzáértéssel is fantasztikus dolgokat tud létrehozni. Azonban ha el kell osztani a a befektetésre, fejlesztésre szánt összeget, akkor még mindig inkább az alapanyagra szeretek költeni a gépek helyett.

- N. B.: Eleget kerülgettük, de azért szóba került korábban, úgyhogy beszéljünk arról, ami reflektorfénybe emelt téged. Bronzérmet szereztél a világ egyik, ha nem legelismertebb csokoládé versenyén, az Academy of Chocolate-nél. Mindezt csupán három év fennállás után. Hogy nevez egyáltalán a csokik Michelin-csillagának tartott AOC versenyre valaki?

Amikor elkezdtem csokizni, akkor elsődleges szempont volt, hogy indulni szeretnék. Első évtől kezdve folyamatosan jelentkeztem. Most másodszorra mert csak kétévente van a verseny. Álomként lebegett előttem, hogy egyszer ezt el tudom érni, mert ennél nagyobb, elismertebb verseny nincs jelenleg csokis körökben. Ezzel [mexikói 66%-os étcsokoládé] az egy táblával indultam, meg egy trüffellel. Nem görcsöltem rajta, tudtam, hogy ezt, és csak ezt küldöm a táblás kategóriában. Nem számítottam erre az eredményre, csak vágyakoztam.

Már korábban is kisérleteztem ezzel a típusú tuillel, nagyon szeretem, tudtam hogy fel fogom dolgozni. Az volt a feladat, hogy melyik kakaóbabokkal, hogyan keverjem, hogyan finomhangoljam. Ha megfelelsz az előzetes standardoknak (pl. kakaóbab tartalom), akkor beküldöd a versenyterméket, leírod a manufaktúrát, ahol készült, majd várod a zsűrizést. Nem voltak megérzéseim, nem számítottam rá, de amikor megtudtam az eredményt, ugráltam örömömben :)

- N. B.: Gyanítom, hogy akkor ez az eredmény kapukat nyit Nyugat-Európára is.

Németországba (Hamburg) már viszonylag régóta szállítunk, van ott egy redisztribútor. Mondanom sem kell, hogy egy németnek jóval kevésbé terheli meg a pénztárcáját, hogy vegyen egy ilyen csokoládét. A verseny hatására Angliából és Írországból is érdeklődtek már utánunk, holott a nyár az nem a csoki szezonja, mert az igazán szeptembertől májusig tart.

- N. B.: Mi a kapcsolatod Budapesttel?

Debrecenben születtem, Nyíregyházán nőttem fel, érettségi után kerültem fel tartósan a fővárosba. Azóta itt vagyok, és épp azon ügyködök, hogy a XIV. kerületben található műhelyt közelebb hozzam a XI. kerületi lakhelyemhez :)

Szeretem Budapestet, hihetetlenül szép városnak tartom, imádok sétálni. Néhány formatervezői ötlet is ezeken a sétákon születik, amikor látok olyan formákat, amik megragadnak. Ha nem Budapesten laknék, akkor San Francisco lenne az a hely, ahol szívesen lennék.

- N. B.: Egy másik interjúban mondjátok, hogy álmodozás szintjén felmerült egy csokizó-kávézó nyitása is. Milyen formában, hol?

Ez tényleg csak álmodozás, nem sok realitása van a közeljövőben. Az biztos, hogy valami forgalmas, központi helyen kell(ene) nyitni, hogy azok is belebotoljanak, akik nem céltudatosan oda tartanak. De el kell mondjam, hogy ez igazából a férjem nagy álma, aki zseniálisan főz. Én vinném a csoki részét, ő meg a konyhát. Ha tényleg megvalósulna, akkor biztosan több teret adnék a formatervezésnek, egy iparművészeti boltot is telepítenék oda, ahol kis megkötéssel, de sokan árulhatnák a portékájukat. Belevágnék én is valami újba, de legyen egyelőre titok, hogy mi az :)

- N. B.: Elmondtad nekem, hogy ősztől a Fabric mellett egy új márkát is be akarsz vezetni. Mit tudhatunk erről?

Ezt már nem egyedül csinálom, hanem egy csokis baráttal. Tőle vásároltam már korábban alapanyagot, de most közösen kezdünk új táblába. Annyit elárulhatok, hogy lesznek meredekebb ízek, sokaknak elsőre biztosan furcsának fog tűnni. Hasonló stílusú lesz, mint a Fabric, testvérmárkának mondanám. A partnerem madagaszkári csokit fog hozni hozzá. Szeretnénk szeptemberben, de legkésőbb még idén elindítani ezt a vállalkozást.

Köszönjük Vikinek az interjút, kövessétek az oldalát, Facebook-on, Instagramon, Twitteren. De leginkább kóstoljátok meg a csokiját, bonbonjait, ami nyáron is ugyanolyan jó.