2014 decemberében láttam Vágó Rita önálló kiállítását a Casati Art Corner galériában, és rögtön készítettem is jegyzetet, hogy miről kéne beszélgetni. Öt hónappal később sor is került a beszélgetésre, ami olyan volt, mint Rita alkotásai: izgalmas, érdekes, és szép.

- N. B.: Az ilyen interjúk mindig az életrajzzal kezdődnek,, honnan jössz, miért ezt csinálod, miért így stb. ? Mondj valami olyasmit, ami nincs benne az életrajzodban, de fontos számodra, egy érdekes történetet!

Egy szemesztert töltöttem Velencében Erasmusszal, ez idáig még kikövetkeztethető. Velencébe azonban nem turistaként kell menni, hanem ott élni kell, hogy megtapasztald: a művészet mindennapos, természetes dolog. A város legkisebb kollégiumában laktam, a Giardini (Velence legnagyobb kertje) mellett. Volt ott egy VIP szoba, amit azért hívtunk így, mert volt erkélye. Egyik reggel szokásosan kiálltam a tejes kávémmal, amikor is a szemben lévő ház erkélyén ugyanígy megjelent egy operaénekes úr, és elkezdett gyakorolni, alatta pedig elhaladt egy "Musica" feliratú csónak. Mesebeli volt. 

A másik történetem egy kicsit a mentalitásról szól. Az utolsó hónapban találtam meg a város legjobb, turisták elől eldugott kávézóját. Általában idős olaszok kávéztak, boroztak, újságot olvastak ott. Egyszer csak megjelent menyasszonyi ruhában egy lány, mellette pedig egy rikító citromsárga öltönyös idősebb férfi, utóbb kiderült: a leendő após.

Nemsokára jött ­– teljesen kiborulva – a kb. 40 fős násznép, hogy hova tűntek, mert várják őket a templomban. Ők nyugodtan felálltak, és azt mondták: "Ne aggódjatok, csak egy kávéra jöttünk ki."

- N. B.: Ha így el vagy látva emlékezetes sztorikkal, akkor mondj még egyet, ami viszont téged jellemez!

Az életemben elég sok extrém dolog történik, értsd úgy, hogy nagyon elüt az átlagostól. Alapjáraton is szeretek meséket kitalálni, de sok esetben egyszerűbb is, mint elmagyarázni, hogy valójában mi, vagy miért történt velem, mert inkább elhiszik az egyszerűbb történetet, mint a valóságot. Ehhez járul még az, hogy ha taxizom, akkor nem szeretek beszélgetni a sofőrrel, ők viszont valamiért égnek a vágytól, hogy beszélgessenek velem. Ilyenkor gyakran fiktív foglalkozást találok ki, hozzávaló élettörténettel. Ha azt látom, hogy elhiszik, és vevők rá, akkor még jobban belejövök. Így leszek például dél-amerikai dzsungelkutató vagy balerina.

Ha pedig kiszálltam a kocsiból, a taxis megkapta a "nap sztoriját", én pedig egy jót szórakoztam :)

- N. B.: Egy kicsit akkor most félek, hogy mit is kérdezzek ezután pontosan, de azért nézzük a szokásos pontokat. Már a Kisképző [Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola] alatt, vagy csak utána kezdtél sminkeléssel foglalkozni, aztán (vagy közben?) jött Pécs? Rakjunk rendet a kronológiában. 

Közhelyesen hangzik, de tényleg már általános iskola hatodik osztályában eldöntöttem, hogy festő szeretnék lenni, emellett a biológia is érdekelt az állatszeretet miatt. Az érettségi évében végeztem el a sminktanfolyamot Sipos Zitánál, aki az egyik legnagyobb sminkmester ma Magyarországon. Vizsga nem volt, de a tanfolyam szinte rögtön átcsapott versenyekbe, és hirtelen azt vettem észre, hogy ott vagyok előbb a chicagói, majd a párizsi világbajnokságon. Óriási megtiszteltetés volt, hogy a mester felkért a csapatba, rengeteg munkám volt benne.

A testfestés is itt jött a képbe, ugyanis ez volt a másik induló kategória a kifutói smink mellett, és gondoltam, ha már festeni szeretnék, akkor ezt is jó lesz elsajátítanom.

- N. B.: Azóta is foglalkozol testfestéssel?

Aktívan kevésbé, néha-néha vannak megrendelések. Legutóbb egy rendezvényen kellett festményeket megjelenítenem modelleken úgy, hogy azok életre keljenek a mozgásban, nagyon látványos volt.

- N. B.: És akkor jött az egyetem.

Persze én is a pesti Képzőre jelentkeztem, sajnos nem vettek fel, így maradtam még egy szakmai évet a Kisképzőben. Tudni kell, hogy a Képzőre való bejutásnál csak a gyakorlat számít, nem az érettségi pontszámok. Ez a felvételi folyamat akkor akár 1 hónapig is eltarthatott. A következő évben az első fordulóban kiszórtak, amit a mai napig nem értek. Pécsre viszont felvettek maximális pontszámmal. Szerettem Pécsre járni, szükségem volt a nyugalomra, ráadásul mielőtt a kar beköltözött volna a Zsolnay Negyedbe, a hangulat valami csodásan felszabadult volt. Miközben mi a szabadban rajzoltunk vagy festettünk, az épület ablakaiból hallhattuk, ahogy a zenészek gyakoroltak, nagyon inspiráló közeg volt. Aztán jött a velencei szemeszter, és az ottani nyüzsgés után nem tudtam volna huzamosabban Pécsett maradni. Ki akartam költözni Firenzébe grafikusnak, de szóba jött Milánó és a sminkszakma is, végül aztán kaptam állást Budapesten, és most is itt vagyok! 

- N. B.: Hol vagy Budapesten?

Nagyon sok helyen laktam már Budapesten, de most Józsefvárosban vagyok, méghozzá pont abban a lakásban, ahol 5 éves koromig is éltem.

- N. B.: Hogy és hol dolgozik egy képzőművész a városban?

Jobban szeretek kávézókban dolgozni, mint otthon. Inspirálnak a beszélgetések, amit hallok, új emberekkel lehet megismerkedni. Egyik alkalommal így lett 2 kislány tanítványom. Origami liliomokat hajtogattam egy kávézó teraszán, amikor odajött egy férfi, hogy mással is foglalkozom-e, mert rajztanárt keres a lányainak. Persze itt nem csak a rajzot kell érteni, hanem mindenféle kreatív, fejlesztő foglalkozást.

- N. B.: Nekem is szükségem lett volna gyerekként egy ilyen kreatív fejlesztő foglalkozásra, mert borzasztóan nem tudok rajzolni.

Kisgyerekekkel is foglalkoztam, de alapvetően nem vagyok rajztanár. Sokszor azt tapasztalom, hogy csak fel kell szabadítani az embereket. Volt egy idősebb tanítványom, művészeti egyetemre akart felvételizni, de nem ment neki a rajz. Látszott, hogy haragudott a papírra. Felismertem, hogy itt precíz óvatoskodással, technikával semmire nem megyünk, úgyhogy azt mondtam neki: rajzold meg életed legrosszabb rajzát! Ne törődj semmivel, éld ki a dühödet! Fantasztikus lett, amit csinált!  

- N. B.: Milyen munkáid vannak mostanában?

Többször dolgoztam most reklámügynökségeknél egy-egy projekten, kisebb arculatokat és üzletdekorációkat is készítettem, jelenleg egy nemsokára nyíló pékség-lánc látványán dolgozom, vidám tornázó zsemléket és boldog pereceket rajzolva :)

4 könyvet is illusztrálok most, illetve hármat biztosan, ez most minden időmet kitölti. Szathmáry Gábor életrajzi novelláskötete az egyik, már dolgoztam együtt az íróval az előző kötetén. A második könyv lehetősége egy kiállítás-megnyitón érkezett, ahol megismertem  egy brazil könyvkiadót, aki oda-vissza volt a rajzaimért, elérhetőséget cseréltünk, és jött a munka! Portugál mesekönyv, épp a szerző döntésére várunk. Ezen kívül van egy Füredi Tamás verseskötet is, valamint egy fantasy regény-trilógia. A szerzők nehezen fogadják el, hogy az illusztráció társművészet, nem pedig alárendelt szerepű valami, kiegészítés, emiatt vannak néha félreértések.

A mesekönyv illusztrálás mindig nagy vágyam volt, most kettő is lett belőle. Tus, akvarell, nagyon fogom szeretni. Ezeket sokkal fontosabbnak tartom, mint a különböző tenderes vagy storyboardos munkákat, csak némi egzisztenciális állandóságra is jó volna szert tenni. Úgy érzem, hogy ez az év az alkotás valós kibontakozásáról fog szólni nekem.

 - N. B.: Említetted az állatszeretet, tartasz esetleg állatot itt a pesti betondzsungelben?

Nem is egyet. 1 kaméleont (Panton), 1 leguánt (Falcor), 2 madárpókot (Oktogon és Matiné), és 1 keverék kutyust (Borsó).

- N. B.: Most már értem miért mondod a taxisoknak, hogy dzsungelkutató vagy. Szinte már csak a macska hiányzik a felsorolásból, hogy kisállat simogatót nyiss.

Sajnos a cicaszőrre allergiás vagyok, csak kutya és egzotikus állatok. Szeretem a sárkányokat.

- N. B.: Az emberek többsége egy kaszáspóktól is frászt kap.

A pókoktól nem tartok, de kiskoromban a varrógéptől sokáig féltem. Volt egy rossz álmom, hogy átvarrtam az ujjam, de jelentem ezt leküzdöttem, így most már varrni is szoktam, sőt nagyon szeretek. 

- N. B.: Miben más számodra a grafika, mint a festészet?

Tartok egy kicsit a hófehér papírtól. Ha nincs koncepció a fejemben, akkor nem tudom elkezdeni. Ilyenkor telefirkálom a papírt és a kuszaságba látok bele dolgokat. Szerintem firka és koncepció nem zárják ki egymást.

Komolyabb kiállításra természetesen mindig van koncepció, de a kiállítási anyag nem mindig tudatosan gyűlik össze. Rajzcsaládok alakulnak ki, kapcsolódnak egymásba.

Ha a legelvetümeltebb grafikáimat rajzolom, akkor olasz operákat hallgatok. A vázlat nélküli tusrajzban ugyanaz a feszültség van meg, mint a klasszikus zenében. Ha egy vonal félrecsúszik, akkor bukik az egész. Nincsen rontási lehetőség, mert összeomlik az egész rendszer.

Hangulatában mégis összekapcsolódik a két műfaj. A festészet más mint a grafika, abszolút felszabadult játék számomra az előbbi, belemerülni a színekbe, kézzel-lábbal benne lenni az anyagban (szó szerint!). Ha rajzolok, van egy finom érdességű papír, a tus, szinte mint egy meditáció, megszűnik a világ, egy imádság, egy más szint.

Szeretem az élénk színeket, de ha festek, akkor inkább a pasztell színekkel dolgozom. A "tavaszi köd" színeivel.

 - N. B.: Hol lesz legközelebb kiállításod?

Dolgozom azon, hogy a Faur Zsófi Galériában legyen egy, bízom benne, hogy nyár végére sikerül, az anyag már összeállt. Önálló kiállításom festményekből még soha nem volt, úgyhogy ez különösen izgalmas.

- N. B.: Esetleg ebben a témában is akad egy extrém történet?

Életemben egyszer „hamisítanom” kellett magam. A Kazinczy utcában volt kiállításom, ahonnan ellopták az egyik képemet, amit ráadásul már odaígértem valakinek. Sokkal kínkeservesebb volt és tovább tartott a másolat elkészítése, mint az eredeti megalkotása.

- N. B.: És ha nem festés, akkor mi?

Biciklivázakat is szoktam festeni (jó-jó, ez is festés), de érdekel a könyvkötészet is. Szeretek kilépni a síkból, készítettem már sakkfigurákat, falámpát a tavaly decemberi Casati Galériás kiállításra (sokan észre se vették, azt hitték, hogy a helyhez tartozik). Akarok majd egy főzős blogot arra a tematikára felfűzve, hogy "Nincs itthon semmi, de főznék".

Az interjú április 12-én készült. Ez itt Rita saját oldala, itt találtok még több képet.