Annyi jó dolog és ember van, amit és akiket nem ismerek, erre mindig rá kell döbbennem. Bár nyitott vagyok minden zenei stílusra, azaz jöhet bármi, csak jó legyen, mégis képes vagyok ugyanazokkal az előadókkal körbebástyázni magam, és elhallgatni őket a világ végéig. Szerencsére az ismerőseim azért ki szoktak ebből mozdítani, a legújabb barátom pedig aki ezt meglépte, az a Youtube algoritmusa volt, aki a vonatkozó számokból, amolyan önjáró DJ-ként, betette nekem a Jónás Vera Experiment Game albumát. Nem ismertem Verát korábban, de arra emlékszem, hogy az albumot ott, egy ültő helyemben végighallgattam. Aztán újra. Aztán egyes számokat még nagyon sokszor. Aztán elmentem egy februári koncertjükre. Aztán csak írtam neki. Ő pedig válaszolt. Íme.

Forrás: FB

- N. B.: Bár utálom az ilyen típusú kérdéseket, főleg ha én kapnám őket, most mégis felteszem neked: mondj magadról három dolgot azoknak, akik nem ismernek téged és a zenédet!

Énekes-dalszerző vagyok, gitározom és élő-elektronikát használok, Londonban diplomáztam dalszerzés szakon. Zenekarom a Jonas Vera Experiment. Függőségeim: utazás, kutyák. Most ezek a legalapvetőbb tulajdonságaim.

- N. B.: Bölcsészként végeztél az ELTE-n, majd gondoltál egy merészet és kimentél Londonba tanulni. Gondolom ez egy nagyon tudatos döntés volt a részedről, de azért mesélj róla: miért pont London, miért pont az az iskola? Egy másik interjúdban elmondod, hogy a londoni élet egyáltalán nem volt idilli, de szakmailag mennyire volt meghatározó? Lett volna lehetőség ezt a tudást itthon megszerezni, vagy te is úgy gondolod, hogy senkinek nem árt, ha kicsit kimozdul a megszokott kereteiből?

Társadalomtudományi karon végeztem, ami nem jelent sokat, ha az ember nem ápol szenvedélyes viszonyt a témával. Engem mindig is érdekeltek az emberek, emberi viszonyok, de a zenélés, zeneszerzés volt a titkos szerelem, amit évekig nem mertem bevállalni. Egyfajta ultimátum volt a családommal és magammal is: ha lediplomázom itthon, mehetek. Így jött egy barátnőmön keresztül a londoni zeneiskola, ahova hamar felvételiztem és már itt se voltam.

Szerintem bármilyen pályán indul el az ember, a felnőtté válás egy fontos fázisa az egyedül eltöltött idő. Nagyon szerencsés vagyok, hihetetlen értékes, okos és szerető családban nevelkedtem, de kicsit ki kellett szakadnom a burokból.

Minden szempontból meghatározó volt a kint eltöltött néhány év, nagyon hálás vagyok értük, az összes nehézséggel együtt. A londoni szálak még élnek szerencsére, van kint is egy zenekarom, szoktam kijárni koncertezni velük.

- N. B.: Miben jobb London, mint Budapest? Miben jobb Budapest, mint London?

Igyekszem távol tartani magam a sarkításoktól és az éles jelzőktől. Jobb és rosszabb dolgok, emberek, helyek és történések megítélése nagyon fárasztó számomra. Azért mentem Londonba, mert szeretem, és azért tevékenykedem itthon, mert ez a szülőhelyem és szintén nagyon szeretem. Előbb vagy utobb megtalálja az ember a kedvenc dolgait egy városban, akárhová megy, hozzáállás kérdése. Akkor jó egy város, ha én jól vagyok. Nem tudom érthető-e ez így?

- N. B.: Elmondtad, hogy a zene-tánc-színpad már gyerekkorod óta jelen volt az életedben, de van valami, ami mostanában különösen inspirál? Legyen az bármilyen művészeti ág, vagy csak törekvés? Milyen zenét ajánlanál most nekünk, ami nagyon tetszik?

Jelenlegi kedvenc zenészem Fink. Teljesen belebújtam a világába, tökéletes a mostani időjáráshoz.

Nagyon kedvelem a kortárs táncot, 2 hete Berlinben jártam, iszonyú izgalmas performanszokat láttam.

- N. B.: Hogy is volt ez a berlini sztori a gitárral?

Egy viszonylag távoli ismerősöm felhívott, hogy van egy távoli ismerőse Berlinben, aki szeretné a neves Asturias márkájú klasszikus gitárjat odaadni valakinek, aki hasznát venné. Elég kacifántos a történet, a lényeg, hogy egy tüneményes hölgy barátságával, és egy új gitárral gazdagabb vagyok. Csodálatos érzés ilyen emberekkel találkozni.

- N. B.: Azt mondtad nemrég a Gozsdu Manós koncerten, hogy nagyon megfogott ez az adományozási gesztus, és hogy te is ilyen szeretnél lenni. Hogyan lehet önzetlen egy "underground" zenész ma Magyarországon? A zenétek fent van az interneten, bárki ingyen meghallgathatja, odateszitek magatokat a koncerteken, mi van még benned, amit adni tudnál?

Kedves, hogy ezt mondod. Azért azt ne felejtsük el, hogy ebből én is rengeteget kapok vissza. Tavaly csináltunk a Snétberger Tehetségközpont fiataljaival egy utcai stúdió projektet, az se csak az adásról szólt.

A múlt héten fejen állni tanítottam egy barátomat és véletlenül orrba rúgott. Eltört. A nagy ijedtség ellenére elég vidám napunk volt, ügyeletről ügyeletre jártunk, viszont mindenhol az volt az első kérdése az orvosoknak, hogy szeretnék e feljelentést tenni. Ezen jókat kuncogtunk, mindaddig, amíg a korház folyosóján meg nem pillantottam egy velem egyidős lányt, akit szintén orrcsonttöréssel hoztak be, csak nem baleset által. Sajnos nem kell messzire menni, hogy olyan sorsokkal találkozzak szembe, amelyek kevésbé szerencsések, mint az enyém. Úgy gondolom egy felnőtt demokráciában mindenkinek meg kell tennie a saját lehetőségei szerinti támogatást mások felé, a közös jó érdekében. Mostanában a családon belüli erőszakról szoktam olvasgatni, majd csak megtalál valami konkrét dolog, ami mellé oda tudok állni. Figyelek.

- N. B.: „Műfaj: zene kutyabarátoknak” - áll a Facebook oldalatokon. Direkt a távolságtartás a kategorizálásoktól? Van kutyád?

Is-is. Nem szeretem a kategóriákat, főleg ha engem akarnak belenyomni. És igen, kutya rajongó vagyok. A sok költözés miatt jelenleg csak időszakosan tudok kutyákkal kapcsolatot ápolni, remelem ez hamarosan változni fog.

- N. B.: A Gigglyhead John klipje stop-motion technikával készült. Bár népszerű módszer, de nem készült olyan sok ehhez hasonló magyar klip, hogy az embernek ne jusson eszébe Péterfy Boritól a Labamba. Véletlen egybeesés, vagy ez kicsit forrása is a ti videótoknak?

Hogy mi? Ezt most hallom először. Igazából nem is nagyon volt konkrét referencia klip a miénkhez, amikor agyaltunk rajta. Hosszú Gábor, a klip rendezője volt az ötlet kidolgozója. Sose felejtem a forgatást, életem egyik legviccesebb munkája volt.

- N. B.: Érzékeny vagyok a pozőrködésre, a modorosságra, ezért hatott rám elemi erővel, hogy micsoda természetességgel, örömmel és felszabadultsággal létezel a színpadon. Ez mindig is sajátos képességed volt, vagy azért kellett rajta dolgozni?

Én valójában csak jól akarom magam érezni. Színpadon vagy otthon, ez a legfontosabb motivációm. Színészkedtem fiatalabb koromban, de állandóan beleröhögtem a szerepembe. Örülök, ha átjön, hogy ez tényleg nem show-elem.

- N. B.: Csirkeláb ?

Ezt nehéz lenne hosszasan kifejteni. Aki a koncerten ezt beüvöltötte, az nem volt más, mint a Gigglyhead klip rendezője, Hosszú Gábor. Szeretünk sok nem oda nem illő dolgot mondani, jobban esik, mint a káromkodás.

- N. B.: Hol láthatunk titeket legközelebb fellépni?

Március 14-én a G3 Rendezvenykozpontban a csodálatos Manoya és a frissen debütáló Minimyst zenekarral együtt!

JÓNÁS VERA EXPERIMENT

Jónás Vera - ének, gitár, élő elektronika

Fenyvesi Márton - gitár

Csizmás Gábor - nagybőgő

G. Szabó Hunor - dob

Forrás: FB

Valamikor 2009-ben kerültek a homlokterembe Marcus Budapestet ábrázoló festményei, amikor teljesen véletlenül betértem a budai vár tövében található Buborék Galériába. Azonnal megragadtak a színek, a formák, és az a pazar részletesség, ami miatt számomra soha nem válnak unalmassá a képei. Előveszem most azokat a reprókat, amiket akkor, öt éve vásároltam, és ugyanolyan lelkesedéssel nézem a piaci kofát, a Ráday utca kirakatait, a zsidónegyed utcáit, a borostákat, a kutyák farkcsóválását. Az összkép se semmi, de a részletekben lehet igazán elveszni, amik mindig hálásak, ha észreveszik őket. Az egyik Klotild palota tornya és a kiharapott kakaós csiga a 7-es buszon, a jellegzetesen pózoló szaki, a bútorkatalógus tökéletesen lemásolt betűtípusa. A képei számomra egyszerre idézik fel azt a nagyon jellegzetes budapesti retrót, ugyanakkor jóval többek annál, nem zárják be magukat csupán ebbe az egy kategóriába. Alapvetően humorosak, könnyedek, de néha ijesztően groteszkek és abszurdak - mint a főváros.

N. B. - Miért nő fel egy brit Kenyában, és utána hogy kerül Közép-Európába? Minek tartod magad, britnek, magyarnak, mindkettőnek, egyiknek sem?

A művészeti diplomám megszerzése után Londonban dolgoztam, hogy kifizessem az egyetemi tanulmányaimat, itt találkoztam a későbbi feleségemmel, Ildikóval. Mindketten ugyanabban a kocsmában dolgoztunk. Ő Budapestre tartott, hogy a nyelvoktatásban helyezkedjen el, én pedig vele tartottam, úgy, hogy valójában fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni. Mombasában születtem, de Kenya több részén is laktam. Így húsz év után azt mondanám, hogy kicsit magyarrá váltam, de általában úgy tekintek magamra, hogy mindenhonnan hoztam valamit, ahol éltem.

N. B. - 1993-ban költöztél Budapestre, ez azt jelenti, hogy már jó húsz éve itt élsz, vagy ez alatt az idő alatt máshol is voltál?

Igen, több mint húsz éve itt élek, és az otthonomnak tekintem, nem éltem közben máshol.

N. B. - 21 év nagyon sok idő, még egy város életében is, különösen ha a jelenkori Budapestről beszélünk. Mik voltak az első benyomásaid, amikor megérkeztél a korai kilencvenes években, és mik ma? Mi volt jobb akkor, mi hiányzik abból a korszakból? Szerinted jó úton jár ma a város?

21 év valóban sok idő, néha én is meglepődöm, hogy ilyen régóta itt vagyok, de ez valószínűleg azért van, mert alapvetően szeretek itt élni! A város ma sokkal okosabbnak, talpraesettebbnek néz ki, akkor jóval lepusztultabb, piszkosabb volt. Mégis, akkor is átütött rajta az az igazi bohém hangulat, és sok eredeti bár és kávézó volt, amiket szerettem. Sok időt töltöttem a nagykörúton, az ottani művész mozikban és kávézókban, ami manapság eléggé elhanyagolt állapotban van, talán mert az új bevásárlóközpontok elszívták a közönségüket. Akkor Budapest magyarabb volt, ma nemzetközibb. Amikor megérkeztem, meglepődtem, hogy milyen könnyen be lehet utazni a várost, szerintem a közlekedés elsőrangú. Most is az a hangulatom, hogy ez valójában egy bejárható falu, mint egy nagyváros.

Még egy ok, ami miatt akkor nagyon szerettem itt élni, az a vizek. A Duna, az uszodák, fürdők. Letaglózott, hogy milyen sok uszoda és fürdő van, és hogy milyen olcsók, folyton ezekben voltunk. Ma már sajnos sokkal drágábbak, és ritkán tudunk eljutni pl. a Széchenyi fürdőbe, ami már inkább csak turistákat szolgál ki.

Szerintem Budapest jó úton jár, érzetre fiatalos, kinézetre jóval nemzetközibb.

N. B. - Származott valaha hátrányod abból, hogy külföldi vagy, ért emiatt atrocitás? Javasolnád külföldieknek, hogy itt lakjanak, mert ez egy nyitott város, vagy a kép nem ilyen egyszerű?

Nem, soha nem bántak velem rosszul, csak mert külföldi vagyok. Az emberek alapvetően érdeklődők és elfogadóak. Igen, elméletben javasolnám nekik, hogy lakjanak itt, de inkább mégsem, mert magamnak akarom az egészet! Szerintem már könnyebb itt élni külföldiként, sokkal kevésbé bürokratizált az egész.

N. B. - Volt egy boltotok a Ráday utcában, mikor és miért zártátok be? Hiányzik, vagy egyszerűbb internetes megrendeléseket lebonyolítani? Látom, hogy a különböző kisebb és nagyobb viszonteladókkal megtartottátok a kapcsolatokat, ezek személyes ismeretségen alapulnak?

Igen, 2009-2010-ben fenntartottunk egy üzletet. Izgalmas volt, soha nem csináltunk előtte ilyet, ezért kemény tanulási folyamaton mentünk keresztül, alábecsültük, hogy mennyi pénzt és időt kell beletenni, hogy ez valóban működjön. Egyszerre volt szórakoztató és kemény munka, és nem sok másra hagyott időt, hisz felváltva ültünk a boltban a feleségemmel. Végül a drága bérleti díj és az előállt időhiány miatt bezártuk. Azóta online értékesítünk, dizájn vásárokra járunk, mint a WAMP, ill. viszonteladók - mint a Buborék - árulják az alkotásokat. Ezek közül sok a személyes ismeretség is, de nem kizárólagos. Így sokkal több időnk marad, hogy más területen is kreatívak legyünk. 

N. B. - Az életrajzodban azt írod, hogy van, hogy azonnal, akár helyben is befejezed a festményt, ha látod a jó témát. Vannak ezzel kapcsolatos vicces történeteid? Voltak olyanok, akik felismerték magukat a képeiden, és aztán megkerestek, vagy jobban szereted, ha ez inkább személytelenül zajlik?

Igen, még mindig csinálom ezt, de már nem olyan gyakran, mint régen. Minden festményem vagy ott helyben készül el, vagy az ott készült rajzok alapján. Szeretek minden információt és részletet a helyszínen felszedni, megrajzolni, majd kiválasztani, hogy mi számomra ebből a fontos. Ezek általában véletlenül történnek, látsz valami érdekeset, vicceset stb. Lehet, hogy van, aki felismeri magát, de én nem a hasonmást akarom megragadni, hanem a szituációt, a történetet, vagy az illető stílusát, manírját. 

N. B. - Jelenleg a Forbes Magazinnak dolgozol, de vállalsz privát megrendeléseket is? Például ha partit rendezek, vagy a születésnapomat ünneplem egy szórakozóhelyen a barátaimmal, akkor te odajössz és lefestesz minket? Az elmúlt években voltak ilyen, vagy ehhez hasonló furcsa és/vagy izgalmas megrendeléseid magánemberektől vagy vállalkozásoktól?

Alkalmi munkákat vállalok a Forbesnál, alapvetően a saját projektjeimen dolgozom. Nem vagyok a szó klasszikus értelmében vett festő, jobban szeretem az embereket egy üveg bor mögül megrajzolni! De igen, vállalok megrendeléseket és portrékat, sok ilyet csináltam az elmúlt években is, és azt hiszem magabiztosan menne, amíg nem iszom túl sok bort!

N. B. - Van más munkád a festésen kívül?

Heti három napot tanítok művészetet egy középiskolában, valamint illusztráltam Gellért Emese könyvét (A csodálatos villamos/The magic tram), ami tavaly jelent meg. A maradék időmet a családommal, a két lányommal töltöm, uszodába járok, vagy nagy ritkán tanulmányi kiránduláson egy sörözőbe.

N. B. - Jövőbeli tervek? Budapesten maradsz, vagy máshova mész?

Itt maradok. Budapest Budapest, szeretem. 

Mindig jó, ha van egy friss szem a városban, aki nem veszi adottnak azt, ami van, mert nem innen nőtt ki. Még akkor is, ha Marcus már egészen budapesti, nagyon remélem, hogy megmarad ez a látásmódja, és sokáig lesz egy ilyen krónikása a városnak.

Az interjú elektronikusan, angolul készült, a képeket az alkotó beleegyezésével közöltük. Marcust itt és itt tudjátok követni.

Budapest, I. Budai Vár, Úri utca a Szentháromság utcától a Nőegylet utca felé nézve, Chevrolet típusú gépkocsi miniszteri rendszámmal (A) fortepan_51233~1959-2014

N. B. - Mondjon egy pár szót magáról, amit megosztana a nagyközönséggel, mit tanult, dolgozott korábban? Ezek egyenes ágú következménye volt a mostani vállalkozás, vagy más előzte meg?

Építészmérnökként végeztem a BME-n, ahol ábrázoló geometriából mindig jó voltam, ez a látásmód pedig sokat segít a régi képek pontos perspektívájának megtalálásában. Fotózással gyerekkorom óta foglalkozom. 

N. B. - Hogyan jött az "Ablak a múltra" ötlete, kötődik valami speciális benyomáshoz vagy ötlethez? Mikor és hogyan kezdődött ez az egész?

Már 2005-ben foglalkoztatott a gondolat, olyan városi installációkról fantáziáltam, amiket egy bizonyos pontról nézve az adott utca, tér múltbéli képét látnánk úgy, hogy az pontosan beleolvad a jelenkori környezetbe.

Az első fotómontázsokat 2009 augusztusban készítettem, talán 6 db-ot, de akkor még nehéz volt jó minőségű, szabadon felhasználható régi képeket találni.

Ez egy csapásra megváltozott a Fortepan 2010-es indulásával.

N. B. - Hogy sikerült, és mennyi időbe telt felfuttatni, mikor és hogyan valósult meg áttörés, ha beszélhetünk ilyenről?

2011 elején az első pár tucat képet csak feltöltöttem egy fényképmegosztó oldalra, nem reklámoztam senkinek. Aztán egy ismerősöm megosztotta, azok tovább osztották, és pár nap alatt címlapokig jutott. Azóta töretlennek mondható az érdeklődés.

N. B. - Mennyire funkcionál ez klasszikus értelemben vett vállalkozásként, volt bármiféle gond vagy probléma a hatóságokkal vagy másokkal? Részt vesz más munkákban, projektekben?

Ez, ha mégoly komoly is, továbbra is hobbi. A Fortepan képei szabadon felhasználhatóak, erről még az elején egyeztettem is velük. Ahol engedély kellett a fényképezéshez, ott kértem, és általában mindenki segítőkész. 

N. B. - Van esetleg munkája, amire a legbüszkébb? Mi a története?

Már kb 400 montázs készült, nehéz lenne kedvencet választani. Szeretem, amikor például az ott lakók először gyanakodva néznek, aztán megtudván miről van szó, segítenek a bejutásban, sőt akár beállítják az unokájukat a mai fotóra.

Budapest, V. Váci utca 55. fortepan_27785~1911-2014

N. B. - Ez egy budapesti blog, úgyhogy meg kell kérdezzem, mi a véleménye a fővárosról? Milyen érzései vannak, amikor múlt és jelen képeit ilyen találóan összemossa? Folytonosság, vagy épp megszakítottság, fejlődés vagy állandóság? Hova tart ez a város, azok alapján a hangulati képek alapján, amiket létrehoz?

Ami az embereket illeti, azt gondolom, nagyjából ugyanazok lehettek az örömeik, problémáik 100 éve is, mint nekünk manapság.

Sokkal megdöbbentőbb, sokkolóbb háborús témákat válogatni az ilyenfajta összehasonlító fényképezéshez, teszik is ezt sokan, nálam is előfordulnak ilyenek, mert megkerülhetetlenek, de én mégis inkább az embereket keresem a régi képeken, a hétköznapi pillanatokat.

Budapest ideális város ehhez a sorozathoz, épületekkel, amiknek minden apró részlete 100 éve változatlan. Az ilyen állandóság megőrzését fontosnak tartom.

Emellett persze a fejlődés is szükséges, de az is sokatmondó, amikor a felújított állomásra 40 éves metrószerelvény érkezik.

Budapest, XIV. Örs vezér tere (Fehér út) metró végállomás fortepan_11105~1971-2011 

N. B. - Emberek, vagy inkább tárgyak, épületek? 

Emberek. De mindig a városi szövet az, ami összeköti a két kort.

Budapest, V. Lánchíd pesti hídfője, gyalogos alagút fortepan_29907~1963-2013 

N. B. - Mik a jövőbeli tervei, hova lehet még vinni ezt az ötletet?

November elején ismét lesz egy kiállítás a II. kerületi Klebelsberg Kultúrkúriában. Készítek újra évkönyvet az idei képekből, ami így már a negyedik lesz, és 2015-ös naptárat is azoknak, akik unják a zoknit karácsonyra, és inkább valami egyedi ajándékkal akarnak előrukkolni.

Szeretnék egy válogatást összeállítani, kis történetekkel. Remélem, hogy lesz majd ehhez egy kiadó.

Köszönjük Zoltánnak az interjút, ami megint csak elektronikusan készült, és a képeket. Facebookon pedig itt tudjátok követni.

Budapest, I. Budai Vár, Szent István szobra a Mátyás templom és a Halászbástya között fortepan_21309~1930-2012

Időközönként interjúkat is olvashattok a blogon, melyek nem mindig száz százalékban kapcsolódnak Budapesthez, de igényt tarthatnak az érdeklődésetekre. Jöjjön ebből is az első, az idei magyar sommelier bajnokkal.

N.B. - Akik nem ismernek, azok nem feltétlenül tudják, hogy nem borszakértőnek indultál, mást tanultál kezdetben és mást is dolgoztál. Mondanál erről pár szót, ill. hogy honnan jött a sugallat, hogy sommelier legyél?

Igen. Történészként diplomáztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Biztos, hogy otthonról hoztam a bor szeretetét. Korán kiderült, hogy a szaglásom és ízlelésem érzékenyebb mint általában az embereké és szeretek kommunikálni, érdekel a gasztronómia. Nincs még egy terület, ahol ezeknek nagyobb hasznát venném mint a sommelier hivatás. :)

N.B. - Milyen stációi vannak a szakmának, hogyan jut el valaki a magyar bajnoki szintre onnan, hogy mondjuk csak szimplán szereti a jó borokat?

Azért ez ennél jóval összetettebb. Sok-sok tanulás és persze kóstolás. A rutinszerzés a legfontosabb, persze valamennyit számít, hogy valakinek van-e hozzá tehetsége vagy nincsen. A bajnokságon jószerivel a mindennapi munkánk elemeit mutatjuk be, kicsit kiragadva, de a lényeget megtartva. Ha nem dolgozol sommelier-ként, a mindennapokban, nem sok esélyed van egy sommelier bajnokságon. :)

N.B. - Azt hiszem kétségtelen, hogy a helyeden vagy. Azt csinálod, amit szeretsz, és amiben jó vagy. Sajnos ez nem mondható el a magyar emberek többségéről, akik nem szeretik a munkájukat, és a pénzen kívül kevés motivációjuk van. Szerinted a csillagok szerencsés együttállása kell, hogy valaki a helyére kerüljön, vagy kellő kitartással és szorgalommal mindenki eljuthat oda, amiben jó, és amit szeret?

Az életben mindig fontos a szerencse. Hogy valaki rátalál-e, a saját útjára, ahhoz azért kell tudatosság is. Definiálni kell, hogy mihez ért az ember mi érdekli, miben tehetséges, ha pedig megvan a cél akkor keményen kell dolgozni érte. Szerencsésnek tartom magam, de a szerencse forgandó ahogy mondani szokták, az amatőrök remélnek, a profik dolgoznak…

N.B. - Borszakértőként hogyan alakítjátok a kurrens boros világot, ízlést, azon kívül, hogy ha betérek az étterembe, ahol dolgozol, jó eséllyel olyan italt passzintasz az étel mellé, ami mindkettőt egy magasabb szintre emeli? Van egyáltalán erre ráhatásotok?

Huh, de nagy szavak…persze remélem, hogy van. A szakma mindig előrébb jár mint az átlagos borfogyasztó. De az egész szakmának (borászoknak, szakíróknak, sommelier-knek) van szerintem együttes hatása, a nemzetközi trendek mellett.

N.B. - Hogyan győznél meg egy laikust arról, aki ezt az egész foglalkozást csak üres sznobériának tartja, hogy van értelme?

Mindig azt szoktam mondani, hogy bármit lehet enni meg inni bármivel. Ez igaz. Csak nem biztos, hogy a legjobb íz élmény lesz. Hogyan győzném meg? Mosson fogat és igyon utána egy pohár narancslevet! Na, ugye? :)

N.B. - Mi a véleményed a rozéfröccs-jelenségről? Egyrészt a rozé toronymagasan a legnépszerűbb típus Magyarországon, másrészt mintha május-szeptember között tényleg másról se szólna a piac és a vendéglátás, mint róla? Káros ez? Túlhájpolt lufi, ami ki fog durranni, vagy egyszerűen végre az emberek igényeihez alkalmazkodik a kínálat?

A rozé azért népszerű, mert nem tudsz vele mellényúlni. Mindig ugyanazt kapod tőle, tehát nincs meg benne a „nem fog ízleni” kockázata. Ahhoz, hogy valaki megismerje a saját borízlését, bizony foglalkozni kell a témával. Lehet, hogy találna magához közelebb álló vörös vagy fehér tételt, de ott nagyobb a tévedés jelensége, lévén kevésbé egyenborokról van szó. Lufi? Inkább nemzetközi reneszánsznak mondanám. Persze, hogy le fog csengni. 

N. B. - Nemrég voltál Kínában, ami sok egyéb mellett a világ egyik legnagyobb alkoholfogyasztó piaca, és ahova a magyar bor is igyekszik betörni. Hogy látod az esélyeinket, ill. mik voltak a főbb benyomásaid, mit tudsz mondani a kínai borfogyasztási kultúráról?

Inkább legnagyobb piacának mondanám, de nem alkohol piacának. Nem értenek hozzá és nincs kultúrája. Ez nem a következő 2-3 évben fog kialakulni. A magyar bornak nem mennyiségi versenyben van esélye, hanem minőségiben. Ehhez is fontos persze a jó ár. Kínában nagyon magas vámok vannak a borra, ezt meg kell oldani.

N. B. - Elhozod jövőre is a bajnoki trófeát?

„Légy szerény szerény, a jövőt nem sejtheted”! :) Törekszem a legjobb eredményre!

Az interjú elektronikus úton készült, Matyit pedig itt tudjátok követni Facebookon.